ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Indulatok édentől keletre
SANTA MARTA—BUDAPEST - Nem csitulnak az indulatok az édentől keletre sem. A Viasat3 nagy sikerű reality show-jának ar Éden Hotel szereplői ugyanis hazaérkezésük után sem felejtették el a kinti sérelmeket. Sőt Kristóf (25) azóta sem hajlandó egy légtérben maradni Szandrával (21). A futballedző fiú ugyanis visszatetszőnek érzi, hogy a lány azzal kérkedett érkezése után, hogy őt eltartotta a barátja. Szerinte aki ennyivel megelégszik, az bármire képes, és nem sokban különbözik attól, aki mondjuk pénzt fogad el a szexért.
Kristóf Éden Hotel Viasat3
– Én nem tartom sokra azokat a lányokat, akiknek az az életcéljuk, hog y ne kelljen dolgozniuk, inkább találjanak egy gazdag pasit, aki eltartja őket – mondta a Blikknek Kristóf, akinek igen komoly és egyre hangosabb konfliktusai lesznek még a lánnyal. Szandra azonban nem foglalkozott azzal, ki mit gondol, és a cél érdekében mindig mindent bevetett. Nem egyszer és nem is egy férfival bújt ágyba. – Már az elején antipatikus volt, hogy szexelt a cél érdekében, az a fajta taktika, erkölcsi norma és viselkedéskultúra, amit ő képvisel, távol áll tőlem. Hiába mutatta, hogy erős és senkivel sem foglalkozik, egyedül nagyon nehéz. És ő képtelen alkalmazkodni. Pedig ez csapatjáték, mint a futball.