ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Párválasztási ceremonia az édeni Éden Hotelben.
Ádám küldetést kap, reggelente tornát kell tartania a többieknek. Szöszi teljesen kifordul magából, jár Szandra után, mint egy pincsikutya. Teljesen magába bolondította a lány, aki szerint a fiú hibázott kétszer is és eljátszotta a bizalmát. Kriszta érzi, hogy Szandra elég bátor ahhoz, hogy szétrobbantsa a csapatukat, Nikit vagy Katát fogja hazaküldeni. Ádám megint beszél Szandrával, a lány elmondja neki, hogy őt tartja a legjobb játékosnak magán kívül. A fiú megpróbál utoljára a lelkére hatni, biztosítja arról, hogy segíteni fogják, ha nem ejti ki Nikit vagy Katát, viszont ellenkező esetben nagyon megbánhatja. Szandrát abszolút nem érdekli a dolog és ezt Ádám is érzi, tudja, hogy abszolút veszélyben vannak. Szandra elmondja Ádámnak, amit mondott róla Szöszi, hogy ha védett lett volna, akkor Ádám mögé állt volna be. Ádám szerint Szöszi egy erőltetett, megjátszott hülye. Mindenki összepakol a ceremónia előtt, féltik magukat, ez az első olyan párválasztó, amin valóban többeknek van félnivalója. Jennifer Gabi, Kriszta Levi, Niki Kristóf, Alíz Szöszi, Kata pedig Ádám mögé áll. Szandra választ utoljára, ő mindenki döbbenetére Ádám mögé áll, így Katának kell elhagynia az Éden Hotelt. A modell lány fel volt készülve erre az eshetőségre, mégis nagyon szomorú. Reméli, hogy Szandra megkapja a méltó büntetését és a többiek megbosszulják majd a kiejtését. Ádám nagyon sajnálja Katát, szerinte Szandra még meg fogja bánni a döntését, esküszik, hogy ő is és mindenki más, aki részt vett a párja kiejtésében, megkapja, ami jár neki. A párválasztó után Szöszi kiakad, nem megy le vacsorázni, aztán Szandra felmegy hozzá és összevesznek. Hibáztatja a lányt, amiért össze kell vesznie a legjobb barátjával, Ádámmal, aki biztosan azt hiszi, hogy ő összefogott a lánnyal. Arról kamuzik, hogy ő sohasem mondott rosszat Ádámról a háta mögött. Aztán lemegy a brókerékhez és nekik is ködösít, de nem veszik be a szövegét. Alíz szerint Szöszi teljesen belezavarodott már a hazugságaiba. Ádám igyekszik mindenkivel, Szöszivel és Szandrával is elhitetni, hogy őt mostantól nem érdekli a játék és a hét végén haza akar menni. Szandra tovább bolondítja Szöszit, a fiú bevallja neki, hogy teljesen beleszeretett. Levente Ádám szemére veti, hogy nem tetszik neki, hogy túlzottan taktikázik és ő dönti el, hogy ki maradhat bent a játékban és ki nem. Lassan senki sem bízik már senkiben, a kezdőcsapat egysége végképp megbomlani látszik...
Ez történt ma az Éden hotel viasat3 -on.

Zaklatottan indul a reggel az Édenben, eldugul az egyik WC, Levi tapicskol a kifolyt vízben, valószínűleg még mindig részeg a tegnapi buli után. Kriszta szerint Szöszit nagyon zavarja, hogy ők Ádámot tették meg egyfajta „vezérükké”. Szandrát fárasztja Szöszi kamudumája, a fiút viszont az idegesíti, hogy bár nyilvánvalóan odavan a lányért, ő semmit nem mond el neki. A fiú láthatóan két kapura játszik, a lényeg számára, hogy bent maradhasson. Szandra Levi tegnap megszerzett alsógatyájában megy le reggelizni, a fiúk ezt nem tudják hovatenni. Ádám tudja, hogy Szöszi valójában ellene dolgozik, de ezt nem mondja el a fiúnak. A reggeli után mindenki a legnagyobb nyugalomban punnyad, amikor megjelenik Éva és magához szólítja Nikolt és Szandrát. Elmondja a titkos küldetésüket a többieknek, és azt, hogy mivel Szandra teljesítette, így ő a megszerzett alsónadrágért védettséget kap és összeköltözhet Leventével. Krisztának a szingliszobába kell mennie, Nikolnak pedig el kell hagynia a hotelt azonnal, ami miatt kicsit szomorú. A többiek nagyon letolják Levit, amiért arra sem volt képes, hogy egy kicsit megtartóztassa magát a csapat érdekében. Szöszi máris megy nyalizni Ádámékhoz, azt mondja, hogy hazaküldi Alízt másnap, hogy megmentse a csapatot. Már senki nem tud hinni neki. Mindenki nagyon megijed, főleg Kata érzi a vesztét,  mivel szerinte Szandra összejátszik Szöszivel, akinek Ádám hatalma szúrja a szemét, így majd neki kell mennie. Alíz érzi, hogy ő a következő feláldozható ember, ezért ő is szeretné, ha felbomlana Ádámék egysége, mert már elege van az állandó báb-szerepből. Szandrának nem tetszik, hogy Ádám dönti el, hogy kik azok az emberek, akikkel jól kell érezniük magukat. Kriszta elmondja Levinek, hogy nagyon megviseli az emberekkel való sakkozás, ő ezentúl is a fiút fogja választani, csak benne bízik. Szöszi tovább kamuzik Alíznak, közben nyilvánvalóan ki akarja ejteni a lányt. Ádám félreérti Kriszta Szandrához való közeledését, nem bízik a lányban, szerinte ő is folyamatosan kamuzik és az sem szimpatikus neki, ahogy Levente érzelmeivel játszott. Kriszta nagyot csalódik ezért benne. Szandra és Levi az éjszaka folyamán eléggé összemelegednek...
Éden Hotel Gábor rajong a szép nőkért  és a  multifunkciós gitárokért.
Az Éden Hotel egyik új lakója, Gábor annak ellenére, hogy eredetileg kommunikáció és média szakon diplomázott le fővárosunkban, nem szakmájában helyezkedett és végül a bártrenderségnél kötött ki, Londonban. A Viasat 3 által indított Éden Hotel Valóságshow-t egy óriási nagy bulinak és lehetőségnek tartotta, hogy kicsit megmutassa magát, ismertséget szerezzen és talán megnyerje a 25 milliós végső nyereményt is.
A hotelbe költözés során nem számított arra, hogy a többiek majd kitörő örömmel fogadják. Talán ezért, talán kedves természete miatt ő is igyekezte muzikális énjét megvillogatva kellemessebbé tenni az újak (Szandra és Nikol) számára  a beköltözést, pl. "kár hogy nincs itt a gitárom, feldugnám neked" jellegű, finom lélekre valló mondatokkal.
Azt vallja, hogy nem kell a játékhoz előre kidolgozott taktika, csak adnia kell önmagát. Szeret viccelődni, szereti a többieket kifigurázni, szereti a zenét és ezt nem titkoltan még a humoros megjegyzéseibe becsempészi hangszere iránti imádatát.
Gábornak azok a csajok jönnek be, akik nem (csak) belsőleg, inkább külsőleg szépek, akik szép arcúak és kedvelik a humorát, stílusát. Ha minden összejön neki, akkor igen sikeres és híres lesz számításai szerint.
Napi események az Éden Hotelben.
A fiúk reggelinél Levit ugratják a Nikollal való előző esti csókcsatája miatt. Niki jutalmat kap a sztriptízverseny megnyeréséért, Katát viheti a tengerpartra egy csajos programra. Ádám eközben egyedül pakolászik a hotelben, kiakad, hogy mekkora kuplerájban élnek, de csak őt érdekli, hogy valamennyire rend legyen körülöttük. Szöszi egyre többet duruzsol Szandrának, a lány egyértelművé teszi, hogy a célja a legerősebb párt szétszedni. Alíz azon nyavalyog, hogy Szöszi napközben alig van vele. A megérzései jók, hiszen a fiú már félrekacsintgat, azon gondolkodik, hogy lecseréli a lányt Szandrára. A reggeli után ebédnél megint szóba kerül Nikol és Gabi előző esti vitája, amit Kata tanácsa ellenére sem akarnak megbeszélni. A lány nagy letolást kap Ádámtól, amiért mások dolgait feszegeti, a bróker szerint a lány a saját kiesését készíti elő ezekkel a ballépésekkel. Szandra nem bánja, hogy mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen hülye, ő tudja magáról, hogy tökéletesen átlátja a dolgokat. Este az Éden Hotel vendégei macsók és macák bulit tartanak, ami előtt Szandra és Nikol egyenként titkos küldetést kapnak: el kell szedniük az egyik fiútól az éppen általa viselt alsónadrágot. A buliban mindketten nagyon bedobják magukat, Szandra először Szöszire nyomul, Nikol pedig Levire, de végül Szandra köt ki Levivel egy ágyban. Mindenki az ablakon keresztül kukkolja őket, aztán Szöszi féltékenységi rohamot rendez a lánynak. Teljesen elcsavarja a fejét Szandra, arról beszél neki, hogy ha ő kapott volna védettséget, akkor Gabi helyében Kata mögé állt volna, hogy kiejtse Ádámot. Alíz érzi a fiú kétszínűségét, már egyáltalán nem bízik benne...
Nézd ma este is a műsort a Viasat3 -on.
Sztriptíz, erotikus események az Éden Hotelben.
Nem kizárt, a sorozat legerotikusabbra sikerült része ment a 12. epizód.
Egy szilikonmellű sztriptíztáncosnővel és egy modellel gyarapodott az Éden Hotel csapata. Az új lakók már az első nap mindent elkövettek annak érdekében, hogy megszilárdítsák az előítéleteket: míg a 24 éves Nikol minden, kicsit is nyitott pasira rámászott, és lesmárolta a hányóbajnok Levit, addig a 21 éves Szandra gátlások nélkül levetette a bikinifelsőjét. Riválisak sem hagyták magukat: pasik helyett egymással smároltak.
Két új lakóval, a 24 éves sztriptíztáncosnővel, Nikollal és a 21 éves modellel, ex-sztriptíztánxosnővel, Szandrával bővült a hétfői adásban az Éden Hotel csapata. Hamar kiderült, hogy a betolakodóknak nem lesz könnyű dolga, mert nemcsak a lányoknak volt ellenükre a jelenlétük, hanem több fiúnak is. „A két lány bemutatkozása nálam kiverte a biztosítékot, ez minden férfinak tetszik, ez is egy szakma, szórakoztatóipar, de ekkora mellénnyel vállalni, ahogy azt a lányok tették, szerintem nem volt túl helyes" - véleményezte Éden Ádám, a bróker, az újonnan érkezők őszinteségi rohamát, melynek során Éden Szandra azt is megosztotta társaival, hogy mindössze egy éve dolgozik modellként, korábban ugyanis párja tartotta el.
„Buta libák, kurvák. Szerintem bármeddig elmennek majd" - ilyen zsigeri gyűlöletet tápláltak irántuk szinte már az első perctől fogva az Éden Hotel női, akik csak még inkább megutálták az új lakókat, amikor azok nyomulni kezdtek a pasijaikra, és ehhez még csak eseményre sem volt szükség. Később aztán a szerkesztők sztriptízoktatással bízták meg Éden Nikolt és Szandrát, akik mindössze néhány órát kaptak arra, hogy megtanítsák az alapokat riválisaiknak. A produkciókat az öttagú férfizsűri pontozta, amely végül úgy döntött, Éden Nikit kiáltja ki győztesként, pedig Éden Szandra még a bikinifelsőjétől is megszabadult, Nikol pedig rámászott a brókerre.Éden Nikolnak az alpári oldalát is sikerült megmutatnia első este, ugyanis miután egy parázsvita alakult ki közte és Gábor között, éktelen káromkodásban tört ki.  A vitás feleket aztán hamar lelazította az alkohol, olyannyira, hogy Nikol később rá is mozdult a hányóbajnok Leventére, és miután lesmárolta, a melleit is az arcába nyomta. Az esti buli során Levi Nikivel is vívott egy csókcsatát, Alíznak viszont már nem kellett, ő inkább Jenniferrel smárolt.
Két rúdtáncos költözött be az Édenbe, Nikol és Szandra.
Nehezen találjuk a szavakat a két új jövevény láttán. Két csaj egy szőke brutál szilikon dudákkal és egy fekete természetes testalkattal. Két csaj, akik nyíltan vállalják nem kapáltak sose a kertben azért, hogy pénzhez jussanak. Táncolnak és egyéb szolgáltatásokat nyújtanak itthon és külföldön most pedig az Éden Hotelben...
 Elsőként itt van Szandra, aki Tatabányáról származik, de egy ideje Pesten él. A jelenleg 21 éves csaj 19-éves korában ment ki Olaszországba táncolni a rúdon és más kemény dolgokon. Mióta nem táncol azóta modellkedik... nem csak sima modellként hanem vetkőzik is lévén nehéz elszakadni a múlttól. Rajta látszik, hogy rafkós csaj a csinos külső sunyi belsőt takar. Közel sem nevezhető bomba nőnek elég átlagosan csak szép, de vannak nála szebbek már jó ideje a Hotelben. Képeit a galériában tekinthetitek meg, holnapi összefoglalónkban pedig már ruha nélkül is láthatjátok majd.
A másik csaj aki beköltözött Nikol jelenleg 24 éves foglalkozását tekintve sztriptíz táncos. Debrecenben élt majd tavaly költözött Budapestre előtte végigtáncolta Európát volt Máltán, Franciaországban és Olaszországban is egy kicsit. Hatalmas műmell méretekkel rendelkezik és cseppet sem szemérmes. Rémes stílusa van nagyszájú és valószínűleg nem sokáig fogjuk látni a Hotelben, hacsak nem sikerül valakit magára húznia.

Holnap az egyik lány valószínűleg távoozik a társaságból, de hogy ki az este kiderül.



Műsorídő: minden hétköznap 21.15 a Éden Hotel Viasat3 - on
Igazi Sztriptíz az Éden Hotel Viasat3 - on.


A Viasat3 valóságshow-jának pikáns képeit nézve nem lehet okuk a panaszra a fiúknak, hiszen Kata, Niki, Kriszta, Aliz és Jennifer is mindent bedobott a tökéletes produkcióért, igaz, mindent azért nem dobtak le magukról.





A lányok ugyanis csak fehérneműre vetkőztek a sztriptíz alatt, de még így is sikerült teljesen bevadítaniuk a srácokat, akik közül talán Szöszi élvezte a legjobban a meglepetést. A srác ugyanis láthatóan odáig van párjáért, Alizért, akinek szexi tánca teljesen levette a lábáról.
Két új lány, Nikol és Szandra érkezik az Éden Hotelbe.
Két új csábító, Nikol és Szandra érkezik az Édenbe, akik szó szerint a legszebb álmukból verik fel a hotel vendégeit. Mindenkinek bemutatkoznak és mesélnek kicsit magukról. Ádámnál kiveri a biztosítékot, hogy mindkét lány büszkén vállalja, hogy sztriptíztáncból élnek és kitartottak. Tovább bimbózik Alíz és Szöszi románca, de mindenkinek rejtély, hogy mi tetszik a fiúnak a vörös démonban. Kristóf büntetést kap, mivel előző este a szingliszobában aludt – elmondása szerint, hogy ne ébressze fel Nikit -, így egész nap teljesítenie kell a két új lány minden kívánságát. Elég bevállalósak a lányok, mindketten masszázst kérnek, próbálják csábítgatni a fiút, de nem mozdul meg benne semmi. Ádám aggódik, hogy ha a két lány közül csak az egyik védettséget kap, Kata és Niki már mindenképpen veszélybe kerülnek. A fiúk halászni mennek a tengerpartra, hogy fogjanak valamit vacsorára. Nem nagyon megy nekik a dolog, egyedül Kristóf jár sikerrel, ő két kisebb halat kaparint meg. Eközben a lányok titkos meglepetéssel készülnek, Szandrától és Nikoltól tanulják meg a sztriptíztánc alapjait egy esti bemutatóhoz. A fiúk visszatérnek a halászatból, Szöszi virágot hoz Alíznak, de a gesztus mellé rögtön elkezd duruzsolni is neki arról, hogy ha a helyzet úgy hozza, akkor lehet, hogy el kell majd csábítania valamelyik új vendéget. A lányt nagyon zavarja, hogy a fiú már most ennyit agyal és kombinál feleslegesen. Vacsora után a lányok sztriptízbemutatóval kedveskednek a fiúknak, ami nagy sikert arat, mindegyiküket nagyon biztatják. A két hivatásos táncos jóval gyakorlottabb mozdulatokat mutat be, de a máskor bátortalan Jennifer elégedett a saját produkciójával is. A versenyt Niki nyeri, másnap kapja majd meg a jutalmát. Az esti buli hevében Nikol rányomul Gabira, de a fiú elutasítja, csúnya szóváltás alakul ki köztük. A medencében felforrósodik a hangulat, nagyjából mindenki csókolózik mindenkivel, kivéve Katát, Ádámot és Krisztát. A bróker félti a párját a kieséstől, szerinte a lány fejben nincs ott eléggé, így nem tudja jól játszani a játékot...
Két új lány a az Éden Hotelben a Viasat3 - on.
Nikol Debrecenben élt, tavaly költözött Budapestre. Sztriptíztáncosként keresi a kenyerét főleg külföldön, dolgozott már Máltán, Olaszországban és Franciaországban is. Kedves, segítőkész, szenvedélyes lánynak tartja magát, aki sokszor önfejű és nagyon makacs. Egyáltalán nem szégyenlős, viszont nagyszájú és bevállalós. Ha új társaságba kerül, igyekszik felhívni magára a figyelmet. Többnyire rövidtávú kapcsolatai voltak eddig, általában a túlzott féltékenység volt az oka, hogy véget vetett a románcoknak. Életében egyszer volt igazán szerelmes. Régen szeretett volna már szerepelni egy, az Éden Hotelhez hasonló műsorban, így nagyon örült a lehetőségnek, amikor beválogatták. Bulizni akar és hódítani, nem bánná, ha a végén ő kerülne ki győztesen a játékból, de saját bevallása szerint erre nem lát sok esélyt. Nincs olyan, amit ne vállalna be a kamerák előtt, bármire képes, hogy megszerezze magának a kiszemelt fiút, tánccal, flörttel szokott hódítani. Az ideális pár számára magas, izmos, jóképű, jóhumorú és mindenképpen monogám. Kiábrándítja, hogy ha a partnere túlságosan rámenős. Nincsenek hosszútávú tervei a jövőre, a mának él.

Szandra Tatabányán született, de már közel négy éve Pesten él. Modellkedik, korábban táncoslányként dolgozott egy évig Olaszországban. Életvidám, akaratos és önfejű nőnek tartja magát, akit nem lehet irányítani és mindig mindenáron eléri, amit akar. Az ideális partner számára ápolt, jólszituált és jó megjelenésű, ha a külsőt nézzük, akkor barna hajú, barna szemű és sportos, de nem túlzottan izmos. Szandra elmondása szerint nagyon nem szeret unatkozni, ha arról van szó, akkor képes megkavarni a dolgokat. Első találkozásnál a magabiztosságát sokan nagyképűségnek és beképzeltségnek értékelik, gyakran félreismerik. Bevállalós lány, aki nem szeret ülni a babérjain, ha kitűz egy célt maga elé, akkor azt eléri, amit akar, azt bármi áron megszerzi magának. Ügyes játékosnak tartja magát, aki nem barátságokat megy keresni az Édenbe, hanem maradandót szeretne alkotni, felkavarni az állóvizet és szétrobbantani egy vagy akár több párt is, hogy játékban maradhasson.
Horvát Éva Playboy képei 2001-ből és 2011-ből.












Tíz év telt el mióta Horváth Évát megcsodálhattuk a világ legnépszerűbb férfimagazinjának a Playboy hasábjain. Ezúttal Kolumbiáig ment a magazin hogy elkészítse az Éden Hotel műsorvezetőjének meztelen aktképeit.


Éden Hotel ez tötént ma.
Kristóf kezdi unni, hogy a sokadik éjjel alszik Istvánnal egy ágyban. A reggelinél Ádám és Szöszi elkezdi az Istvánnak szóló színjátékot arról, hogy Alízban nem lehet megbízni. Mr. Nyíregyháza megint alakít, elég alpári stílusban nyilatkozik arról, hogy mit csinálna Évával. A fiúk otthagyják az asztalnál, teljesen ledöbbennek a viselkedésén, rendkívül kellemetlenül érzik magukat a társaságában. Alíz beadja Istvánnak, hogy Szöszivel mindennek vége. Sikerül teljesen átejtenie a fiút, meggyőzi arról, hogy álljon mögé, mert vele sokáig tudná vinni a játékot. Gabit nagyon idegesíti, hogy mindenki megpróbálja megmondani neki a tutit, ezt megbeszéli Ádámmal. Norbi érzi a vesztét, de szerinte Gabi merészebb döntést fog hozni annál, minthogy Jennifer mögé áll. Gabi várja a legnyugodtabban a párválasztót, ő ki is marad, de a többi fiúnak egytől egyig van félnivalója. Levi Kriszta, Norbi Jennifer, Ádám Kata, Kristóf Niki, István és Szöszi pedig Alíz mögé állnak be. A lány végül a megbeszélteknek megfelelően Szöszit választja, így Istvánnak kell hazamennie. Teljesen ledöbbenti a dolog, elég csalódott azok után, hogy Alízzal megbeszéltek mindent. Úgy érzi, hogy hülyét csináltak belőle. Szöszi nagyon örül, hogy őt választotta Alíz. Amikor már mindenki megnyugszik, hogy vége a párválasztónak, akkor Éva bejelenti, hogy megismétlik, mert hétfőre csak tízen maradhatnak. A felállás ugyanaz: Norbi kivételével, mindenki a korábbi párja mögé áll, Gabi pedig Jennifert választja, ezzel Norbi sorsa megpecsételődik. Bár az utolsó reményként Niki mögé áll, hogy mentse a menthetőt, a lány ellenérzései dacára is Kristófot választja, így Norbinak el kell hagynia az Éden Hotelt. Jennifert rázza meg a legjobban a távozása, el is sírja magát. A lány úgy érzi, hogy Gabi bármikor kiejtheti őt, nagyon bizonytalannak véli a helyzetét...
Este kinyilik Pandora szelencéje az Éden Hotelben.
István masszírozgatni akarja a lányokat reggeli után, de senki nem kíváncsi rá. Ismét új vendég érkezik az Éden Hotelbe; Gabi üres kézzel költözik be, amit többen nehezményeznek, hiszen korábban Istvántól fagyit, Szöszitől pedig labdákat kaptak. Kristóf vezeti körbe, Dani múlt heti kiesése őt is arra ösztönzi, hogy kedves legyen az újakkal, csakúgy, mint Katát, aki masszázst ad a fiúnak. Mivel Gabinak nincs párja, a fiúk megint lehetőséget kapnak, hogy felajánlást tegyenek jutalomért cserébe, de egyikük sem mozdul, így Gabi védettséget kap. Bárki mögé áll be a párválasztó ceremónián, az őt kell, hogy válassza. Mindenki veszélyben érzi magát, azonnal elkezdenek a lelkére beszélni, ami nagyon idegesíti, tartózkodó marad, szeretné felmérni a lehetőségeit, mielőtt dönt. Este kinyílik Pandora szelencéje, a szereplők a szokottnál is feszültebbek, félnek, hogy váratlanul megint megjelenik majd Éva. Firtatják Niki-Ádám-Kata vitáját, Istvánt faggatják arról, hogy biztosnak érzi-e Alízt, de a legkeményebb kérdéseket Norbi kapja. A többiek felhánytorgatják, amit Dani kiesése után mondott és a Jenniferhez való viszonya is téma. Ádám szerint Norbi folyamatosan hazudik mindannyiuknak és bármikor képes lenne akármelyiküket hátbaszúrni, ezért szeretné hazaküldeni. Arra bíztatja Szöszit, hogy csináljon műbalhét Alízzal, amivel félrevezethetik és kiejthetik Istvánt. Alíz ugyanabba a helyzetbe kerül, mint minden párválasztó előtt, Ádám bábja lesz

Éden Hotel történései.

A reggel a szokásos buli utáni másnap hangulatában indul, mindenki próbálja összerakni, hogy mik történtek az éjjel. Niki fájlalja a száját, majd Ádám felvilágosítja, hogy a múlt éjjel nagyjából mindenkivel csókolózott, Kristóffal hevesebben is, úgyhogy ez nem is csoda. Szöszi mindenkivel jól összebarátkozott, úgy érzi, sikerült beilleszkednie. Ez István szerint csak seggnyalás. A legújabb vendégként Szöszi lehetőséget kap, hogy randizni vigyen valakit, ő Nikit választja. Egy tengerparti ebédre mennek, aztán labdáznak a vízben, végül Szöszi meg is masszírozza a lányt. Kristóf kap egy távcsövet, amivel végignézheti az egész randit az erkélyről. Levente az esti buliban a mikroportjával ugrik be a medencébe, ami miatt bűnhődnie kell, egy szerelmes szonettet kell megtanulnia és elszavalnia. Ha nem sikerül neki, akkor kollektív büntetést kapnak. Végrehajtja a feladatot, kis súgás segítségével Krisztának mondja el a verset. Niki levelet kap arról, hogy mivel jól sikerült a randija Szöszivel, ezért a fiúnak át kell költöznie hozzá, Kristóf pedig mehet a szingliszobába Istvánnal egy ágyban aludni. A fiúk beszélgetnek Alízról Szöszivel, eléggé megdöbbenti őket, hogy a fiúnak tényleg bejön a lány.
Hát ez történt az Éden Hotel gyönyörű " édeni " környezetében.
Alíz kezdi megszokni, hogy minden párválasztó ceremónia előtt megtalálják Ádámék, hogy megmentsen valakit. Jennifer kivételével a lányok nagyon örülnek, hogy Tünde esett ki. A hotel vendégei újra levelet kapnak, új játékos érkezik közéjük. A fiút szintén Ádámnak hívják, így nagy riadalmat okoz a következő levél, amiben az a hír érkezik, hogy az „Édenben csak egy Ádám maradhat”.

Ezúttal nem kell senkinek elhagynia a hotelt, csak az új Ádám kap másik becenevet, Szöszi lesz. Mivel a fiúnak nincs párja, így a többi srác lehetőséget kap, hogy jutalomért cserébe felajánlja a sajátját. Nem teszi meg senki, Szöszi pedig kis hezitálás után Alízt választja, így Istvánnak a szingliszobába kell költöznie. Vacsora után ismét levél érkezik: a hotel vendégei az estét játékkal tölthetik, amelynek a neve jégkocka csók, az alapja a házibulikból ismert üvegezés. Mindenki cserél jégkockát mindenkivel, ki hevesebben, ki diszkrétebben. Az alkoholmámortól megrészegült Niki először Katával, aztán a medencébe esést követően Kristóffal csókolózik. Levente kiborul, megint szerelmet vall Krisztának, amit a lány egyértelműen nem viszonoz. Kata féltékeny lesz Nikire, emiatt összebalhézik Ádámmal is, mert a fiú minősíthetetlen hangot enged meg vele szemben. Szöszi elkezdi győzködni Alízt, hogy csak akkor lehet esélyük a győzelemre, ha véget vetnek Ádámék tejhatalmának...
Egy fórumozó alapos elemzése az Éden Hotel lakóiról.   (  Aryll  )
Az adásokat neten meg lehet nézni a viasat3 video oldalán. Láttam az eddigi összes műsort és nekem bejön. vv fostalicska ehhez képest. Ez legalább egy gyönyörű helyszínen játszódó, érdekes taktikákkal teli műsor. A szereplőkről:
-Dani: nem taktikázott, csak úgy elvolt; a tájban gyönyörködött és haverozott. Ez a játék nem erről szól. . Azonkívül a lányokkal tényleg furcsán beszélt. Így volt jó hogy kiesett!
-Ádám: egy igazi manipulatív bunkó, köcsög paraszt ember. Nem is értem hogy egyesek mit esznek rajta?! A Katával is nagyon lekezelő (nézzétek meg az utolsó vidi összefoglaló végét) ráadásul sunyinak is tartom, mert a Niki felé is közeledik. Remélem hamar kiesik, mert mindig mindent úgy szervez hogy neki jó legyen!
-Niki: állandóan részegre issza magát, idegileg labilis, megbízhatatlan kavarógép, nagyon unszimpatikus. Annyira nem jó nő, mint amit hisz magáról, zsíros. A feje arrogáns és ronda. Megjátssza magát a lányok előtt, közben minden fiúval kavargat. A mellei állítólag szilikonosak, de annyira rondák hogy az valami borzalom. A Kristófot hátba akarta szúrni, most meg örülhet neki hogy megmentette a seggét!
-Kata: buta mint a segg, lehet félni valója és a saját kis barátnője (Niki) fogja hátba támadni. Azt hiszi biztonságban van Ádám mellett. Önálló gondolata nincsen, sodródik a kemény maggal, ez az ő taktikája.
-Kriszti: kicsit kiállhatna magáért és lehetne több önbizalma, sajnos ő is sodródik a kemény maghoz és ezért néha szarkeverő.
-Kristóf: nagyon jó srác, jó lelkű, kedves és szerintem szerethető karaktere van. Ami viszont gáz, hogy nagyon befolyásolható a köcsög Ádám miatt. Ő az egyik megbízható emberke odabent. Rengeteget röhögök a beszólásain pl. : vip volt a csajjal, régóta olvassuk a srácot :DD
-Levi: szintén az egyik jó fiúk egyike, a megbízhatósága nem olyan erős mint Kristófé. Jó indulatú, vicces, egyszerű gyerek. Sodródik, szintén az Ádám miatt.
-Norbi: ő legnagyobb taktikus, sunyi, megbízhatatlan. Olyan mint a szélkakas. Ő tényleg aggyal van bent. Nem szimpi, viszont lehet hogy ő csinálja jól.
-Jenny: a hangja katasztrófa; irritáló. Szerencsétlenkedik és azt hiszi hogy nyaralni jött. . jó karakter lehetne, ha egy kicsit összekapná magát! A lányok közül még ő és Kriszta a kedvelhető személyek.
-Alíz: az a csaj egy másik világban él és különc egyénisége van, ezért nem tudják elfogadni a játékosok. Nekem semleges.
-Rea: olyan vékony akaratos penge szája van hogy az valami félelmetes. Úgy beszélt a Kristóffal mint a szarral, elbízta magát és kiesett a picsába, nagyon irritáló és unszimpatikus karakter volt, így kellett lennie.
-Tünde: szerintem csak azért lett beküldve hogy felkavarja az alap csapatot és jól csinálta, end of story. Az már egy másik dolog, hogy esélye nem volt bent maradni. Szarul nyitott a belépéskor ráadásul túljátszotta magát, nem volt természetes.
-István: egyszerű a srác és szókimondó, (Niki megérdemelte a beszólást, megjátszós egy ribi) egyenlőre még nem tudom hova tenni

összegezve: ez a műsor azért tetszik mert komplex, itt mindenben topon kell lenni: taktikázni, jófejeskedni, egyéniségnek lenni, szövetségeseket találni, esetleg szerelmet vagy megbízható társat. Azért ez nem egyszerű. Ami hiányzik belőle: nincs feladatuk, egész álló nap csak pihennek, napozgatnak. Kéne valaminek történni azonkívül hogy jönnek-mennek az emberek. Ha ez így marad tovább nem fogom nézni. . .
Melyik cici a legszebb az Éden Hotelben?
A Viasat3 valóságshow-jában ugyanis a kezdeti szemérmeskedés ellenére szinte már az összes lány megmutatta bájait, és vannak, akik már egy percig sem zavartatják magukat, ha meztelenkedésről van szó. Kata (20), Alíz (22) és Niki (23) ugyanis már nemcsak a tus alatt, vagy öltözködés közben szabadul meg szégyenlősködés nélkül az összes ruhájától, hanem bizony a medence partján is szívesen monokiniznek, Niki ráadásul még a fiúk előtt is bátran mutogatja formás szilikonmellét.

Az egyetlen lány, aki még mindig takargatja magát, és még mindig a kameráknak háttal állva tusol, az nem más, mint Kriszta, akinek bájait azonban párja, Levi nagyon szívesen megcsodálná végre.
Kriszta mellett azonban Jennifer is egyelőre még csak a négy fal között dobta le a ruháit, holott bemutatkozása során belevaló lányként jellemezte magát. Niki, Alíz, Kata és Jennifer pikáns képeit látva azonban egyértelmű, hogy igencsak édeni körülmények között tengetik a napjaikat a hotel férfi vendégei, akiknek már biztosan megvan a maguk favoritja.


Érdekes dolgok történtek az Éden Hotelben.
Megvadultak a hormonok az Éden Hotelben! A Viasat3-on futó luxusvalóságshow hétfő esti adásban ugyanis az alkohol és egy játék hatására kevés olyan résztvevő van, aki nem csókolózott valakivel. István az egyetlen, aki kimaradt, ő viszont sokat ivott, így rosszul is lett. Aliz is panaszkodott, hogy elég sok körből kimaradt. Persze először nem maguktól estek egymásnak a versenyzők, egy jégkockacsók nevű játék késztette őket erre a lépésre, amely a házibulikból ismert üvegezés jeges változata.
Persze szerencse kell ahhoz, hogy ellenkező nemű párra leljen az ember, így nem csoda, hogy Kristóf először kicsit kiakadt, amikor úgy alakult, hogy Norbinak kellett átadnia azt a bizonyos jégkockát. Ám a végén alaposan megvigasztalódott, amikor a helyes csókolózást Katán bemutató Nikivel landolhatott a medencében.
– A jégkockás buli először nagyon viccesnek tűnt. Egészen addig, amíg valamelyik fiú ki nem pörgetett. Akkor a hányinger, a rosszullét és a nevetés együttes érzése fogott el – mesélte utólag nevetve Kristóf.


Jeget kapott Niki és Kristóf is összekerült az egyik körben.
DJ SZEIFERT remixelte az ÉDEN HOTEL főcímdalát.
A VIASAT3 nagysikerű stratégiai játéka, az Éden Hotel megihlette Magyarország egyik legnépszerűbb DJ-jét, Szeifertet is, aki saját stílusában Krash-sel átdolgozta a Sugarloaf Hotel Éden című dalát.
A producer páros nyolc éve dolgozik együtt és közel 30 remixet készítettek közösen ez idő alatt, köztük olyan világsikereket, mint a Crazy Town Butterfly című száma vagy a Depeche Mode Peace című szerzeménye."Mindig is nagyon szerettem a Sugarloaf zenéjét. Az új lemezem, a Viviera címadó dalát is Dér Heni énekli, így külön örültem neki, hogy a Viasat engedélyezte, hogy feldolgozzuk a legnagyobb produkciójuk főcímdalát." - mondta Szeifert, majd hozzátette, hogy az eredeti dalból csak a vokálsávot használták, különben teljesen újrahangszerelték.
"A trend house stílus, amiben ez a remix is készült hagyományosan 126 és 132 BPM között mozog, de mivel a Hotel Éden egy gyors rockdal, így a vokált lassítanunk kellett 129 BPM-re." - tette hozzá Szeifert.
A Szeifert vs Krash páros által készített "Hotel Éden (club mix)" című remixet hamarosan az összes Hatásfok Fesztivál partin is játszani fogják.

Éden Hotel – Mire megy ki a játék?

Az Éden Hotel az a hely, ahol bármi megtörténhet – hallhatják a műsor nézői Horváth Évától hétköznap esténként a VIASAT3 stratégiai játékában. Erről a hotel vendégei saját kézből szerezhettek tapasztalatot szerdán, amikor a hétvégi párválasztó ceremóniától eltérően egy hirtelen döntés értelmében kellett elhagynia egyik játékostársuknak az Édent. Rá kellett jönniük, hogy a napfényes Karib-tenger partján nem is olyan békés és zavartalan az élet, mint amilyennek gondolták...
Az Éden Hotel egy luxusszálloda a Karib-tenger partján, ahol gyönyörű lányok és jóképű fiúk próbálnak eligazodni a kapcsolatok szövevényes hálójában, napról napra. Bár ez az a hely, ahol a fő szabály, hogy nincs szabály, azért van néhány alapvető előírás, amit a játékosoknak be kell tartaniuk.
A legfontosabb, hogy minden héten csütörtökig, azaz a párválasztó ceremónia napjáig párt kell találniuk, hiszen aki egyedül marad, annak bizony el kell hagynia az Édent. Mindez csak elsőre tűnik egyszerűnek, hiszen hétről-hétre új kihívók érkeznek a hotelbe, akiknek a célja nem más, minthogy elhódítsanak valakit a párjuktól és így bebiztosítsák a helyüket a játékban. Az új vendégek mindig lehetőséget kapnak, hogy a hotel falain kívül egy randevú keretein belül kerüljenek közelebb a kiválasztottjukhoz. Hogy mit érnek el a találka során, az már csak rajtuk múlik.
A szereplők mindennapjai persze nem csak a napozásról és a bulizásról szólnak, különböző feladatokat is meg kell oldaniuk, amelyekről mindig levélben kapnak értesítést. Ha nem kapnak semmilyen utasítást, akkor sem ülhetnek a babérjaikon, mivel a kapcsolataik a napi történések fényében bármikor száznyolcvan fokos fordulatot vehetnek. A bizalom és a játékosok helyzete az Édenben nagyon ingatag. Egy hirtelen döntés értelmében bárki, bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy a párválasztó ceremóniától függetlenül pillanatok alatt alatt el kell hagynia a játékot.
A randevúk mellett a párok egymásba vetett bizalmának mércéje a szerda este, amikor hétről hétre kinyílik Pandora szelencéje és a hotel vendégei bármit kérdezhetnek egymástól név nélkül, de szemtől szembe. A feszültség tovább nőhet, az egymásba vetett töretlennek hitt bizalom pedig örökre meginoghat egy-egy ilyen este végén, ami a másnapi párválasztó ceremónia tekintetében akár sorsdöntő is lehet. Csütörtök esténként a párválasztón egyedül maradt játékosnak – minden alkalommal egy valakinek – el kell hagynia az Édent.
A játékosok alapvetően igyekeznek baráti kapcsolatokat kialakítani egymással, megrázza őket egy olyan ember elvesztése, aki közelebb került a szívükhöz. Sokszor szem elől tévesztik azonban a célt, a főnyereményt, amit csak egy pár nyerhet meg. Ahogy a játék a végéhez közeledik elfogynak a kihívók és nem érkezik több vendég a hotelbe. A szereplőknek nem nyílik lehetősége többé, hogy az új vendégek személyében találjanak párt. A bentlévőkkel kell tovább taktikázniuk a játékban maradásért. Kapcsolataikban még fokozottabb jelentőséget kap a hűség és a bizalom, együtt kell maradniuk, hiszen csak egy pár nyerheti meg az akár 25 millió forintos fődíjat. A barátok könnyen ellenségekké válhatnak, amikor már arról szól majd a játék, hogy egymás sorsáról kell dönteniük a szereplőknek.
Nagyon fontos, hogy a játékosok mindig maguk döntenek, ők irányítják a sorsukat, ám a döntéseik nem várt következményekkel járhatnak.

A szerdaihoz hasonló izgalmas pillanatokra, váratlan új szereplőkre és hirtelen kiűzetésre pedig még bőven számíthatnak a nézők, hiszen sosem szabad elfelejteni: az Éden Hotel az a hely, ahol bármi megtörténhet. Hétfőtől csütörtökig 21:15-kor a VIASAT3 képernyőjén.
Váratlan csavar az Éden Hotelben: vége a nyugalomnak.
A Viasat3 realityjének hetedik részében új fordulat következett be: nem a párválasztó ceremónia során esett ki egy szereplő, hanem egy új lány tett érte, hogy Dani egy hét után csomagolhasson.
Az Éden Hotel-be érkezett magyar szereplők úgy tudták, hogy általában a párválasztó ceremóniák során dől el, kinek ért véget a játék, és kik maradhatnak versenyben a 25 milliós fődíjért - ezen események a csütörtöki adásokban láthatóak. A játékosok, akik nem látták korábbi, a dán vagy svéd verziókat (amelyek későbbi évadjaiban olyan is előfordult, hogy egyszerre öt hódító toppant be), nem is tudhatták, hogy több módja is van a kiesésnek, és nem mindig kiszámítható a menetrend. Ebben a valóságshow-ban egy darabig célravezető, és viszonylagos biztonságot ad, ha minden belső konfliktus vagy külső csábítási kísérlet ellenére összetart egy pár, de - szemben azzal, amit többen hittek - ez nem garantálja azt, hogy a taktikus duó eljut a végjátékba.
Már az is meglepte a szereplőket, hogy egy újonc lány után egy nappal a stáb beküldött a játékba egy fiút is, hiszen így ismét páros lett a létszám. Ennél keservesebb volt szembesülniük azzal, hogy a március 14-ei, hétfői adásban beköltözött lány dönthetett arról, hogy kinek kell csomagolnia, kinek kell hazarepülnie a Karib-tenger partjáról a hervasztóan bánatos, december eleji Budapestre (a műsort 2010 végén vette fel a Mastiff Hungary és a Viasat3).
A játékosok lelki nyugalmát erősen felkavaró esemény során az új lánynak egy papírra kellett írnia azon régebbi szereplő nevét, aki a legellenszenvesebb volt a számára, az új fiúnak pedig annak a nevét kellett feljegyeznie, aki a legkedvesebben fogadta. Utóbbi megmenekült a kieséstől, de a civilben sportszergyártó és személyi edző Dani nem: a kezdőcsapat természetesen nyomban utálni kezdte a jövevényt egy haver elvesztése miatt, holott egyéni játékról van szó, ahol egy ember, legfeljebb egy pár nyerhet, nem pedig egy egész társaság. A műsor március 17-én este a második párválasztó ceremóniával folytatódik.
Bosszút álltak az Éden Hotel lakói.
Tünde négy napot lehetett a Viasat3 játékában, az első lehetőségnél kiejtették a társai: egy korábbi sérelmet toroltak meg ezzel.
Alig négy napot szerepelt a Viasat3 valóságshow-jában a modellként és menedzser-asszisztensként dolgozó, egyetemi diplomával bíró Tünde. A reality második hetében költözött a Karib-tenger partjára épült házba, de a párválasztó ceremónián az általa választott fiú inkább korábbi párja mellett döntött, így távoznia kellett.
Az alapcsapat tagjai azért haragudtak rá, mert egy nappal korábban, amikor a műsorvezető Horváth Éva felszólította, hogy írja le egy papírra annak a nevét, aki a legellenszenvesebb számára, ő a korábbi lakók körében népszerű Danit nevezte meg - és a fiú így ki is esett a játékból, hiába gondolta azt, hogy óvatos taktikázással, biztonságban elevickélhet a műsor végéig, a 25 millió forintos fődíjig.
Az alapcsapat öt női szereplője már két újoncot hazaküldött, távozott Rea, Tünde
A Viasat3 valóságshow-jában az elején kialakult párosok bomlasztására beküldött Rea kudarcot vallott, és a negyedik napon már csomagolhatott is. A pénteki adások 18-as karikával mennek erősen erotikus tartalmuk miatt.
Te kit választanál? stratégiai játék milliókért.
A lényeg: 5 fiú és 5 lány, maradj minél tovább “bent”, ehhez pedig azt kell tenni, hogy párosodj, ööö, mármint, hogy alkoss párt, legyen párod. Aki a végéig marad, 25 millió forintot is nyerhet. A kiesők helyére pedig folyamatosan újabb és újabb játékosok érkeznek. A Viasat3 a promójában azt ígéri, hogy “48 hét – csaknem 35 magyar fiatal” – hosszú távra rendezkedtek be?
Megkezdik álomnyaralásukat az Éden Hotel játékosai.
A skandináv licenc alapján készült, 12 hétig tartó reality 28 vendégét Kolumbia északi részén, a Karib-tenger partján, a Tayrona nemzeti park mellett épült hotelben szállásolta el a produkció: a fiatalok minden mozdulatát 48 kamera, hangjukat 72 mikrofon vette. A hetek során a szereplők igyekeztek pár találni maguknak, mert ez biztosította a játékban történő maradásukat, ugyanis akiknek a nevét a párválasztó ceremóniákon nem mondták ki a többiek, csomagolhattak, és utazhattak haza.
A stratégiai játék tíz szereplővel kezdődik, akikhez hamar betoppan valaki, akinek az lesz a feladata, hogy az éppen kialakuló öt páros közül megbontson egyet: ha nem sikerül, neki csak alig egy-két nap jutott a Karib-tenger partján.