ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Hotel Viasat3 2011: Kristóf sírköves pizzafutárból lett miliomos
Bárdi Kristóf, az Éden hotel győztese semmit sem bánt meg a műsorban történtekből, mert végig magát adta, így nem szégyelli a viselkedését. Volt sírköves és kajafutár, most éppen fociedző, és a jövőjét is ezen a pályán képzeli el. Nem akar celeb lenni, nem akar a médiában elhelyezkedni, a játékba a pénzért ment, nem a hírnévért.

Így nyert

A döntőben a Kristóf-Alíz páros nyerte meg a 25 millió forintos fődíjat, de ezt követően még egy ún. hűségpróbát is ki kellett állniuk: a műsorvezető, Horváth Éva 2,5 millió forintonként rakosgatta a pénzt eléjük, ők egymással szemben álltak a hűséget jelképező aranyszínű gömbbel a kezükben, és aki hamarabb eleresztette, elvihette az addig kipakolt pénzt - a másik meg nem kapott semmit. Kristóf 12,5 milliónál döntött úgy, hogy neki ennyi elég, ő ennyi pénzért jött a villába.

Alízt csak a nézők látták naivnak
"Aki nem volt még ilyen helyzetben, aki nem élte végig ezt a 48 napot, az nem tudhatja, milyen érzés volt ott állni, miközben kis zsákokban pakolják ki eléd a pénzt. Iszonyú feszültség volt bennem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy én azért jöttem, hogy elvigyek 12,5 millió forintot. Persze, lehet mondani, hogy mehettem volna tovább, sőt akár a végéig is, de abban a helyzetben, ott, nem mertem megkockáztatni. Szerintem tíz emberből tíz eldobta volna a gömböt." Alíz szerinte csak a nézőknek tűnt naivnak, a hotelben egy nagyon okos, tudatosan játszó lányt ismert meg benne. "Ő volt ez egyetlen a lányok közül, aki felismerte, hogy neki nem a fiúkkal kell foglalkoznia, hanem a lányokkal, hiszen a döntőbe párok jutnak. Míg Szandráék a mi kikészítésünkön munkálkodtak, ő arra ügyelt, hogy ha lánynak kell távoznia, az ne ő legyen.”

Szandra pofonja után nem látott a bal szemére

A magyar valóságshow-történelem egyik legnagyobb tasliját kapó Kristóf továbbra sincs jóban az Éden Krisztián farkán jót lovagló Éden Szandrával, és nem is áll szándékában barátkozni vele. "A pofon után konkrétan nem láttam a bal szememre, az arcomon nem a meglepődés látszik, hanem az, hogy mi van a látásommal. Sejtettem, hogy azzal, hogy higgadtan, nyugodtan szívom a vérét, annyira fel tudom húzni, hogy szájba vágjon. Csak így érhettük el, hogy távozzon a hotelből, ez volt a cél. Más viszont ezt nem merte volna bevállalni szerintem."
Éden Ádámhoz hasonlóan ő is azt mondja, napi 42 perc még lehet, hogy elviselhető Szandrából, de 24 óra már nagyon sok belőle. Persze azt ő is pontosan tudja, hogy a reality sikerében Szandrának is fontos szerepe volt. "Minden ilyen műsorba kell egy negatív karakter, egy ellenpont, akihez az ember mérheti magát, és láthatja, hol tart, milyen ember is valójában. Szandrának nagyon sokat köszönhet a műsor, mert kiváló negatív szereplő volt." Ennek ellenére nem hiszi el a neten keringő összeesküvés-elméleteket, amik szerint Szandra - vagy bárki - beépített játékos volt. "Azt, amit ott leművelt, egy színész sem tudja így előadni. Ő nem szerepet játszott, mint ahogy azt párszor próbálta elmagyarázni, hanem egyszerűen ilyen ember. Én egy percig nem hittem neki, de pár gyengébb képességű embert meg tudott hülyíteni a dumájával."
Kristóf a szereplőválogatás során akkor döbbent rá, mennyire testhezálló ez a műsor, amikor elmagyarázták, hogy az a szabály, hogy a párválasztóra ne maradjon egyedül. "Akkor tudtam, hogy én ezt végig tudom csinálni, vagyok annyira jó taktikus, hogy ne tegyenek ki a vége előtt. Ádám például azt a taktikát választotta, hogy mindent kipakolt az asztalra, ide lőjetek, állt ki mindenki elé, én meg az ő kieséséig szépen nyugisan ellavírozhattam. Elvoltam a csajokkal, hülyéskedtünk Danival és Ádámmal, és nem voltam előtérben - de amint Ádám kiesett, fel kellett vállalni a vezér szerepét is, és habozás nélkül megtettem."

A játékos, aki végig taktikázott, és nyert

Szerinte úgy fognak emlékezni rá, mint arra a játékosra, aki végig taktikázott, de nem palástolta az érzelmeit, és nyert - nem pedig úgy, mint a palira, aki átverte a vörös hajú lányt. "Alíz végig nagyon tudatosan játszott. Amikor öten voltunk bent, és már egy hete azt hajtogattuk egymásnak, hogy a végjátékba négy eredeti játékos kerüljön be, akkor Alíz is bólogatott, erre tessék, a döntő kapujában csak kitette Nikit. Amikor a Pandorán feltettem neki a kérdést, hogy 25 millióért kiejtené-e a másik három játékost, azaz Robit, Lindát és engem, habozás nélkül igent mondott. Innentől kezdve nem nagyon volt kérdés, mit tegyek. "
A hotelbe edzőként ment be, és úgy is jött ki, nem akar a médiában elhelyezkedni, mert nagyon szereti a munkáját, azt, hogy gyerekekkel foglalkozhat. "Nem is az a lényeg, hogy focizni tanítom őket, bár az edzéseket véresen komolyan vesszük, nincs visszaduma, lazsálás, csak meló, hanem az, hogy nevelhetem is őket, adhatok nekik valamit az emberségemből." Ha pedig valamelyik játékosa - óvodásokat és általános iskolás gyerekeket edz - megkérdezi, hogy is volt a fináléban, amikor a barátság helyett a pénzt választotta, nagyon szívesen elmagyarázza nekik, hogy ami Alíz és közte volt, az nem barátság volt, így érzelmekről sem beszélhetünk. "Ez egy játék volt, aminek a végén volt egy főnyeremény. Én pedig megnyertem, ennyi."

Lakást vesz a pénzből

A kolumbiai kirándulásig azt hitte, igaz, mély barátság csak gyermekkorban alakulhat ki, de tévedett. "Ádámmal és Danival nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és mindenre képesek voltunk egymásért. A forgatás óta is ugyanolyan jóban vagyunk, és biztos vagyok abban, hogy ez évek múlva sem lesz másként." A jóseggűnek titulált Éden Jenniferrel azért sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítania, de szerelemről szó sem volt. "Amikor Jenniferrel elkezdtünk több időt egymás társaságában eltölteni, jól esett, hogy van egy lány, akivel el tudok hülyéskedni, akivel beszélgetni is tudok, aki ott van mellettem. Iszonyú nehéz úgy hetekig valakivel egy ágyban aludni, hogy azon jár az agyad, kitesz-e a következő ceremónián, vagy sem. Vele biztonságban éreztem magam, ráadásul olyan honvágy fogott el, mint még soha, és jó volt, hogy ott volt mellettem." A kapcsolatból itthon sem lett semmi, Kristóf szerint az egyetlen pár, akik a hotelben jöttek össze, a Dani-Kriszta kettős.
A nyereményből lakást vesz, amit majd valószínűleg két kezével kell felújítani, de nem bánja. A Danival, Ádámmal és Nikivel kötött paktum, miszerint ha bármelyikük is nyer, ad pénzt a többieknek, továbbra is érvényben van, de azt nem árulja el, milyen arányban részesülnek a többiek a nyereményből. A döntő után olyan feszült volt, hogy nem tudott felszabadultan bulizni, csak azután, hogy Danival lementek a tengerpartra és annak ellenére úsztak egy órán át, hogy piros zászló volt érvényben. "Csak úsztam, és nem érdekelt semmi. Szabadnak éreztem magam, és rettenetesen megkönnyebbültem. Igaz, majdnem belefulladtam az óceánba, de megérte. Ezt sem bántam meg. "