ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Szandra: aktfotózás van, szex nincs
Éden Szandra állítása szerint nem kurva, nem szexszel keresi a kenyerét. Az Éden Hotel aktuális kiesője a Velvetnek elmondta, akaratos embernek tartja magát, hogy srácoknak nála nincs esélye, mert ő férfiakat keres, illetve keresett, mert nemrég talált egyet. Szóba került Éden Krisztián és Ádám is, valamint a Kristófnak adott pofon, ami miatt végül távoznia kellett.
"Nem is értem hogy gondoltátok azt, hogy elismerem, hogy baszással keresem a kenyeremet, mert azt mondtam, hogy ha így is lenne, akkor se lenne hozzá senkinek semmi köze. Ennek semmi valóságalapja nincsen" – kezdte gyakorlatilag kérdezés nélkül Éden Szandra, és ezzel tulajdonképpen meg is válaszolta a legégetőbb kérdésünket, vagyis azt, hogy tényleg kurválkodik-e. "Nem, egyáltalán nem foglalkoztam ilyesmivel soha életemben" – felelte, amikor egy picit még pedzegettük a dolgot.
"Csak táncoltam és modellkedtem, valamint egy irodában dolgozom. Az, hogy pontosan hol és mit, az nem tartozik senkire" – folytatta ugyancsak kissé indulatosan. Éden Szandra a Velvetnek elmondta, hogy tizennyolc éves korábban kezdte a táncolást. Egy barátnője kint volt Szardínián ő pedig egy évre csatlakozott hozzá. Állítása szerint itthon már nem csinálja, fotózásra viszont tizenkilenc éves kora óta folyamatosan jár. "Ami akt vagy ahol kevesebb ruha van, azok mind művészi jellegű képek. Sejtetős, sejtelmes, árnyékolt képekről van szó, nagyon szolid beállítással" – magyarázta, hogy milyen szerinte a művészi akt.
Szerepjáték, negatív hullámok
"Bent egyáltalán nem úgy viselkedtem, ahogy a valóságban. Azt terveztem, hogy egy szerepet fogok játszani. Úgy érzem, ez sikerült is, hiszen a köztudatban vagyok" – mondta Szandra a játékbeli viselkedéséről. Ahogy említette, mindenképp negatív hullámokat akart korbácsolni, mert sejtette, hogy nem lesz negatív szereplő az Éden Hotelben, és egy ilyen személyre ráadásul jobban is emlékeznek az emberek. "Jó lenne, ha ismert lenne az ember, benne lenne a köztudatban. Azt gondoltam, hogy a műsor után majd sokkal jobban lehet érvényesülni a média területén, mert az érdekel" – mondta. Szívesen lenne például műsorvezető.
Szandra Éden Hotel Viasat3
Fiúknak a bemenet tilos
"Elég tudatos ember vagyok. Amikor kimondok egy szót, már háromszor végigfutott az agyamon, hogy mit mondok" – állította, és nincs semmi okunk, hogy ebben kételkedjünk. "Meg tudom játszani azt, hogy idegbeteg vagyok vagy pszichopata" – tette hozzá. Elmondta, hogy nagyon akaratos, és szeret megállni a saját lábán. "Hogy mit értem el? Sok mindent. Jól élek, magamat tartom fent" – magyarázta Éden Szandra. Mint kiderült eddig egy hosszabb kapcsolata volt, az körülbelül másfél éve ért véget, utána sokáig semmi. "Nagyon kevés olyan férfi van, aki megfog. Srácot nem keresek, fiút sem, férfit keresek" – javított ki minket, amikor arról érdeklődtünk, hogy most van-e valami srác az életében. Egyébként három hónapja van.
Nagyon megbánta, hogy dugott Éden Kisztiánnal. Ahogy korábban is megírtuk, Szandra úgy nyilatkozott, hogy csak két percig tartott az egész, mert a srácnak gumiban nem megy. "Az első két alkalommal nem történt semmi, tehát hazudott, amikor azt mondta, hogy én az első alkalommal belecsücsültem." Éden Ádámról viszont nem tudna rosszat mondani, annak ellenére sem, hogy szerinte sok bosszúságot okoztak egymásnak. "Nagyon tiszteltem benne azt, hogy megtartotta, amit a műsor elejént állított" – indokolta a dolgot. A műsorból egyébként Dettivel, Nikivel, Jenniferrel tartja a kapcsolatot. "Játék volt, így is kezeltem, és ennyi" – összegezte az élményeket az Éden Hotelről.
A játéknak vége
"Nem éltetett annyira ez a huszonöt millió forint. Nem dobtam volna el, de Kristóf olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy úgy gondoltam egy pofont megérdemel." Ahogy említette, presztízskérdést csinált a kiesésből, ugyanis nem akart volna úgy távozni, hogy beáll valaki mögé, és valaki mást választanak helyette. "Amikor felpofoztam Kristófot és kisétáltam az ajtón, leesett egy kő a szívemről, azt mondtam, hogy úristen, el sem hiszem, hogy végre kiszabadultam, és visszamegyek" – mondta Éden Szandra. Azt viszont még hozzátette, hogy soha nem pofozott fel még senkit.