Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Éden Szandra állítása szerint a ValóVilág szőke ciklonja, egy buli kellős közepén, a mosdóban kötött bele szilikonkeble miatt. Bár a fekete démonnál VV Éva beszólása kiverte a biztosítékot, egy kis idő után rájött, ráhagyja a dolgot. Elmondása szerint ugyanis Baukó Éva nem volt teljesen józan. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a másik felet is, ám Éva értetlenül állt az Éden Hotel egykori játékosának története előtt.
"Nem is ismerem ezt a lányt, hirtelen az arcát sem tudnám felidézni" – nyilatkozta a Hír24-nek VV Éva, aki nem érti, Szandra mire gondolhat. Ha voltunk is egy buliban, bennem ő semmilyen nyomot nem hagyott vagy nem emlékszem rá. Nem azért, mert részeg voltam, ahogy azt egyesek állítják. Szó sincs erről, egyszerűen csak nem hagyott nyomit bennem ez a lány, akiről annyit tudok, hogy hosszú, fekete haja van" – mondta VV Éva, aki elismeri, hogy egyszer összefutott az Éden Hotel taktikusával. – "Egy bevásárlóközpontban, teljesen véletlenül futottunk össze egy étteremben. Azt hiszem, ott egymásra köszöntünk, de ennyi volt. Nincs szó semmilyen kötözködésről. Lehet, hogy néha odamondogatok embereknek, de azt sem ok nélkül teszem. Amennyiben mégis mondtam neki valamit, biztos, hogy nem azért, mert ő Éden Szandra. Valószínűleg meg se ismerném őt. Ha mondtam is valamit, biztos nem ok nélkül."
ÉDEN HOTEL
Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor! ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15 ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15 ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15 ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15; |
Éden Hotel VIASAT3 - Éden Szandra újra kés alá fekszik
Az Éden Hotel - ből ismertté vált Szandra úgy döntött, hogy újra vállalja a szépészeti beavatkozásokkal járó fájdalmakat. Döntése ezúttal helyzetének javítására szolgál.
Elrontott plasztikai műtétjét szeretné korrigáltatni Éden Szandra az újabb orvosi beavatkozással. A reality egykori játékosa mellnagyobbító műtéten esett át korábban, melynek eredményével teljes mértékben elégedetlen.
Melleit elmondása szerint különböző méreti implantátumokkal nagyobbították mely, melynek végeredménye számára elfogadhatatlan. Kezdetben a műtétet végző helyen azzal nyugtatták, hogy az idő múlásával a méretkülönbség kiegyenlítődik majd, ám ő három hónapnyi türelmi idő után már nem hitt a változásban. Hogy saját igazát bizonyítsa ügyvédhez és igazságügyi orvosszakértőhöz fordult. Elsődleges célja ugyan a peren kívüli megegyezés, ám ha ez nem vezet sikerhez tovább is hajlandó menni az ügyben.
Hamarosan kezében tarthatja majd a szakértői véleményt és ezt követőben ismét aláveti magát a beavatkozásnak annak érdekében, hogy a tükörbe nézve a várt végeredményt láthassa. Természetesen orvost is vált ugyanis semmi bizodalma nincs már az első műtétet végző orvosban.
Szandrát édesanyja és párja is támogatja majd a műtétet követő nehéz időszakban.

Éden Hotel - Krokodiltámadástól retteg Horváth Éva
Rettegéssel indulnak Horváth Éva napjai Mexikóban, ahol jelenleg az Éden Hotel 2 című valóságshow forgatása zajlik. A Viasat3 csinos műsorvezetője bármelyik percben krokodiltámadás áldozata lehet.
A szállodámmal szemben van egy mocsár, amely hemzseg a krokodiloktól. Minden napot futással kezdek, és rögtön első nap felfigyeltem egy fura táblára, ami életveszélyre figyelmeztetett. Aggódva kérdeztem a recepción, hogy szoktak-e támadások lenni a környéken, mire ők teljesen nyugodtan mondták, hogy csak ritkán látnak errefelé krokodilt. Mindenesetre felkészítettem a stábot, hogy ha esetleg nem jönnék vissza, akkor azonnal a mocsárnál keressenek, ha egyáltalán maradna belőlem valami - mesélte Éva, aki azért bízik a legjobbakban.

Éden Hotel - A finálé egy szívdöfés volt" - Aliz, az Éden Hotelből
2012-ben már forgatja az Éden Hotel 2 évadját a Viasat3. Az egyik szereplőválogatásra a stáb elhívta az első sorozat egyik szereplőjét, Alizt, aki játékban volt az első perctől az utolsóig, és csak hajszál választotta el a főnyereménytől. A lány túllépett azon, hogy egy pillanat alatt 12,5 milliót vesztett, bár a mai napig odamennek hozzá ismeretlenek sajnálkozni.
Mi történt veled a műsor óta?
- Volt sok közönségtalálkozó, nagy szeretet fogadott minket a valóságshow után, és mivel én izgága típus vagyok, nagyon élveztem a felhajtást. Jelentkezett egy-két szponzor is, gazdagabb lettem pár ruhával. Aztán újra indult az iskola, a Budapesti Gazdasági Főiskolára járok, turizmus-vendéglátást tanulok német nyelven, kereskedelmet és marketinget magyarul. Mellette dolgozom is, egy kommunikációs cégnél vagyok: egész novemberben karácsonyi vásárt szerveztünk.
Régebben modellkedtél. A műsor után nem volt ilyen megkeresés?
Nem is nagyon kerestem az ilyen munkákat, ráadásul korábban elég sok szélhámos társasággal találkoztam ebben a szektorban. Fotózásokra amúgy szívesen járok, de előbb az iskola, utána a munka. Amúgy sem mindegy, mihez adja az ember az arcát, nem mindegy, milyen a fotózás, aktot meg nem vállalok. Nem vagyok hajlandó az ésszerűnél többet fogyni, és a hajamból sem engedek vágatni.
Te lettél az Éden Hotel nagy vesztese. Hogyan élted meg, hogy elúszott tizenkét és fél millió egy perc alatt?
- Sokaknak így jött le, valóban. Az egy szívdöfés, borzasztó élmény volt. Én végig azt hittem, hogy Kristóf kitart a végéig, a huszonöt millióig, utána meg felezünk. A ceremónia előtt jött egy levél, amiben az állt, hogy a bizalom és a hűség az alapja mindennek: mivel mindig hallgatni kellett arra, amit a levelek sugalltak, Kristóf pedig taktikus fiú volt, meg voltam róla győződve, hogy ha egy hűségjátékban eldobod a hűséglabdát, akkor te leszel a rossz, és akkor elveszíted a fődíjat. Ez forgott a fejemben. A játék után elég rossz volt, hogy rengetegen jöttek oda azzal, hogy mennyire sajnáltak: egyfelől örültem az együttérzésnek, másfelől hiába próbáltam magam túltenni ezen, nem sikerült, mert hónapokkal a finálé után is jöttek oda azzal, hogy nem volt korrekt, nem volt fair a vége. De a csalódásoknál nem szabad leragadni, az élet folytatódik.
Később ment az Aranypart a Viasat3-on, négy volt édenes szereplővel indult. Nézted?
- Levi miatt néztem meg az első két adást, de utána nem követtem a műsort. Az interneten olvastam róla, hogy mekkorákat buliztak, letöltöttem pár videót, de hozzám az Éden Hotel sokkal közelebb áll.
Mexikóban jártál már? Ott forgatják a második Éden Hotel-t.
- Nem, de nagyon szívesen mennék, ha hívnának. Az iskolában egy-egy tanárral meg lehetne beszélni azt, hogy nem vagyok egy darabig, és a főnököm is igen toleráns. Fiatalon meg kell ragadni az esélyt, ha van lehetőség szerepelni egy tévéműsorban, benézni a kulisszák mögé, akkor azt ki kell használni.
A régi csapatból kivel vagy még jóban?
- Krisztával sokat beszélünk telefonon, ők együtt vannak Danival. Ádámmal, Kristóffal szoktam néha találkozni, sokat jártunk együtt közönségtalálkozókra.
Mi van a neked szerelmet valló Szöszivel?
- Azóta sem tudom, a mai napig nem beszéltük meg. Az édenes találkozókon volt vigyorgás, odajött, de nem volt szó arról, mi volt az a kavarás, miért volt szív kirakva virágsziromból, miért volt benne a fotó. Nagyon romantikus volt, tényleg, és ha más csinálta volna, talán meg is hatódtam volna, de akkor már nem volt értékelhető ez a dolog.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)