A sors fintora, hogy nem sokkal szakításuk után újra összekerült Horváth Éva (33) volt barátjával, Ákossal. A televíziós ugyanis annak a műsornak a producere, amelynek a modell lett a műsorvezetője és szerkesztője is egyben. Az Utazóna című műsornak Ákos a producere, így újra együtt dolgozunk, de most szigorúan csak munkakapcsolat van kettőnk között. A kapcsolatunk jó, gördülékenyen folyik a munka, viszont akadnak nézeteltérések, hiszen már nem alkalmazkodunk úgy egymáshoz, mint amikor egy pár voltunk. De azért a konfrontációkból mindig csak jó dolog sül ki, előrevisszük egymást – mesélte a szépség.
Horváth Éva és volt kedvese 2 éve szerettek egymásba az Éden Hotel forgatásán, és egészen idén nyárig együtt voltak.
ÉDEN HOTEL
Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor! ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15 ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15 ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15 ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15; |
Éden Hotel - Éden Szandra 800 ezerért árulja magát az interneten
Korábban is a botrányairól volt híres, most pedig ismét furcsa ötlettel állt elő Éden Szandra. Az éden Hotel eső részéből megismert fekete démon apróhirdetésben kínálja magát, és mint mondja, a vásárlók jól járnak vele.
Sokan sokféleképpen veszik fel a kesztyűt a jelenlegi gazdasági helyzetben az elszegényedéssel. Éden Szandra ötlete azonban elképesztő. A valóságshow-hős azok után, hogy harmincöt kilósról ismét tökéletes alakúra hízott, egy spontán ötlettől vezérelve kínálgatni kezdte magát a világhálón. Szandi az egyik legnagyobb ingyenes apróhirdetési portálon saját magát árulja, az alábbi szöveg kíséretében:
„Hölgyeim és elsősorban Uraim! Én, Éden Szandra úgy döntöttünk, hogy áruba bocsájtom magam. A szerencsés »vevő« egy gyönyörű, vidám, odaadó csinibaba gazdája lehet. Havonta nyolc szabadnapot kérek csak, de szívesen elkísérlek nyaralni, ebédelni, vacsorázni, sőt az irodádban, munkahelyeden is számíthatsz rám. Az éjszakáimat ezentúl is otthon töltöm majd, hiszen a szerelmem nem eladó. Ugyanakkor kölcsönös szimpátia esetén semmi sem lehet kizárt. :) Irányár: 800 ezer forint/per hó. Rezsivel együtt :) Érdeklődni levélben” – olvasható a vidám hirdetés, amellyel kapcsolatban a Bors meg is kereste az érintettet. Azt hittem, már egy komoly érdeklődő – nevetett Szandra, amikor felvette a telefonját. – Még csak ma tettem fel a hirdetést, de már kaptam pár levelet. Amit előre leszögezek, egy fogadás miatt kellett kitennem a hirdetést, amit azonban nem bántam meg. Már csak azért sem, mert jött is pár kecsegtető ajánlat. Igaz, van közte munka is, és a többség komolytalan csábító, de egy-kettő valóban felkeltette az érdeklődésem. Az általam kikalkulált árat havi huszonkét munkanapra adtam meg. Apró-cseprő dolgokban a munkájában is szívesen besegítek a megrendelőnek, ha igényli. De ami a lényege a szolgáltatásomnak, hogy a stresszes mindennapokban legyen valaki, aki elűzi a viharfelhőket, akinek a vidámsága a környezetére is átragad. Természetesen szexualitásról szó sem lehet! Úgyhogy akinek ilyen tervei vannak, jobb, ha nem is ír. Én hiszek még a szerelemben, igaz, éppen most vagyok túl egy szakításon. De új barátnőkre, barátokra tettem szert, úgyhogy pozitívan nézek a jövőbe. Ezzel a hirdetéssel pedig semmi vesztenivalóm nincs, maximum az veszíthet, aki nem rendel meg – nevetett Szandi

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)