ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Hotel 2 - Skorpió miatt került veszélybe Éden Edina

Korábban már okozott riadalmat egy skorpió csípése az Éden Hotel 2 reality játékában, most pedig ismét veszélybe került az egyik játékos a parányi állat miatt. Ezúttal Éden Edina találta szemben magát a veszélyes állattal.
A Tamást ért életveszélyes skorpió csípés óta nagyon résen vannak az Éden Hotel 2 játékosai.
Most Edinának nagyobb szerencséje volt, hiszen időben észrevette a szobájában megbújó kis állatot és azonnal segítséget hívott annak eltávolítására.
A medence parton sütkérezők közül elsőként Noémi igyekezett a lány segítségére.

Éden Hotel 2- Titkos randevún Levente és Anikó vettek részt

A Viasat3 valóságshow-jában lényegesen aktívabban taktikáznak a játékosok, mint az első széria szereplői - akadnak, akik a hajnali órákban hullafáradtan is összejönnek egy kis cselszövésre. Az Éden Hotel második szezonjában aktívabban taktikáznak a szereplők, kevesebb a határozott cél, motiváció nélkül ténfergő játékos (mint például Jennifer volt az első évadban), jórészt mindenki tudja, mit miért tesz. A március 26-i adásból az is kiderült, hogy késő éjjel, amikor a dinamikus poharazás, a filmes játék és a Viasat6-on látott tánc után kidőlt mindenki, két szereplő még randizott a nappaliban, hogy megerősítse szövetségét, kibeszélje a többit: Levente és Anikó vettek részt egy titkos légyotton.
A nap során újabb játékos érkezett, Enrico becenéven fut a műsorban, egyetemi hallgató, magántanár, így viszonylag kevés magasröptű eszmecseréje lesz a hamisítatlan ösztönlény Krisztiánnal, aki jóformán minden este alaposan leissza magát. A szerényen érkező srácot meglehetősen barátságosan fogadta a társaság, hamar párt is talált, de ez a béke csak temporális: kedden újabb hódító jön, talán Kíra tér vissza - csütörtökön pedig párválasztó ceremónia következik.

Éden Hotel 2 - Újabb szereplővel bővült az Éden Hotel.

Újabb szereplővel bővült az Éden Hotel. A héten a fiúknak van aggódni valójuk a párválasztó ceremónián az Éden Hotel 2-ben. Több párkapcsolat is meggyengült és új titkos szövetségek kezdenek kialakulni.
Krisztián reggel is igyekezett becserkészni Nikit, de Niki reggel sem hagyta magát. Niki folyamatosan hárítja a közeledést, de közben tetszik neki Krisztián.
Leventének Anikó az aki tetszik. Anikó is szimpatizál Leventével és már megkezdték ásni együtt Tamás sírját. Anikót zavarják Tamás rigolyái. Nem tetszik neki, hogy Tamás máshova jár toalettre, hajnalig tivornyázik, nem hagyja őt aludni. Eljutott odáig, hogy nem tud vele együtt élni. Tamás szerint Anikó bolhából csinál elefántot és ok nélkül generál feszültséget. Tamás továbbra is bízik Anikóban és szeretné vele végigvinni a játékot.Új bőrönd érkezett az Éden HotelbeNoéminek és Krisztiánnak be kellett menni a szingli szobába, hogy átnézzenek egy frissen érkezett bőröndöt. Átlagos személyiségnek, egy hétköznapi fiúnak írták le a többieknek. Laza fiúnak találta Noémi, mert nem hozott magával sok ruhát. Pít aggódni kezdett, hogy esetleg veszélyben lehet.
Hamarosan megérkezett a bőrönd gazdája is. Enrico 22 éves, egyetemi hallgatóként a sportoló lányokat kedveli. Azt a titkos küldetést kapta, hogy megszerettesse magát a lányokkal.
Alexának bejön az új srác, Anikónak pedig túl gyerekes. Enrico igyekezett teljesíteni a küldetést, de a régebbi Éden Hotel lakó fiúk résen voltak és viccel ütötték el a próbálkozásokat. Enrico szerint túl rendesek vele a többiek és ez gyanús.
Enrico Pítet találta a legőszintébbnek és az Ő tanácsait fogadta el. Pít Tamástól óva intette.
Edina kihívta reggel Noémit és egy csínytevésre vette rá Őt. Alexát és Leventét akarták megtréfálni.Összekenték Alexáék szobáját, fürdőszobáját. Alexa és Levente csak este vette észre a tréfát. Először egymást gyanúsították meg, majd a vacsoránál a többieket vonták kérdőre. Végül Edina és Noémi bevallotta, hogy ők voltak. Alexa magára vette a tréfát és azt olvasta ki belőle, hogy Edina nem kedveli. Párcsere az Éden HotelbenMegjött a levél, hogy párt kell mindenkinek cserélnie! Niki azonnal Pítet választotta, Alexa pedig az új fiút Enricot. Krisztián Edinával került össze. Kiderült, hogy az új pároknak el kell pantomimozni egy-egy film címét. Nagyon élvezték a párok a játékot és oldotta feszültséget is. Noémi lett a legjobb színésznő és az Ő triumvirátusuk alkotta a győztes “párt”.Miután véget ért a játék Krisztián alkohol hatása alatt újra összeveszett Nikivel. Azt reklamálta Nikinél, hogy azonnal és elsőként lecserélte Őt a párcserénél. Tamás Krisztiánnak adott igazat, szerinte Niki elárulta Krisztiánt. Nikinek nem tetszik, hogy Krisztián állandóan felönt a garatra és ilyenkor agreszív vagy kiüti magát. Figyelmeztette, hogy ez volt az utolsó eset és inkább más párt választ a ceremónián, ha ez így folytatódik.Anikó és Levente titkos randevújaAnikó és Levente esténként összejár titokban kibeszélni a többieket és megbeszélni a stratégiát. Anikó azt szeretné elérni, hogy kiejtsék Tamást! Erre szeretné felhasználni Leventét, akinek megmondja, hogy milyen viselkedést vár el tőle a többiekkel szemben.

Éden Hotel 2 - Fenékszépségverseny és visszatérő kieső Kira

Intrikával, szervezkedéssel és fenékszépségversennyel múlatták az időt a Viasat3 valóságshow-jának ráérős szereplői a messzi Mexikóban, majd villámgyorsan kitették Kírát, akit azonban a produkció hamarosan visszacsempész. Különféle férfiszórakoztató, medenceparti mókák és egynapos izgatott szervezkedés után került sor az Éden Hotel harmadik hetét lezáró párválasztó ceremóniára. Mivel Kíra párja, a részegen önkontroll nélkül kurvázó Péter kihullott korábban, a szőke lány veszélyben volt, ugyanis közvetlen riválisa, az újonnan érkezett Alexa védettséget szerzett. A furfangos jövevény nem okozott meglepetést, az egykedvű Levente mögé állt, így Kírát küldte haza - elvileg.
A produkció azonban belevitt egy csavart a történetbe, mivel egy-két nappal korábban adott egy Édenbe szóló retúrjegyet a mocskos beszéd, ordenáré viselkedés miatt kizárt Péternek, mondván, ajánlja fel valakinek. A fiú Kírát választotta, akinek a negyedik héten így lehetősége lesz visszatérni és ellehetetleníteni konkurenseit.
Említésre méltó fordulat még a műsorból, hogy a szerkesztők rájöttek, hogy Krisztián artikulációja nem érthető minden néző számára, így több alkalommal is feliratozták magvas mondanivalóját.

Éden Hotel 2 - Éden Levente Alexának adta a védettséget

Leventének választania kellett az Éden Hotel 2 11. részében, hogy kinek adja majd a védettséget a harmadik párválasztó ceremónián. Levente döntésének Alexa nagyon örült, Kíra pedig magába roskadt. Az Éden Hotel 2-ből valaki holnap kiesik!
Edina nehezen viselte, hogy Noémivel aludt Máté. Bár megbízik a lányban, azért aggódik. Kíra nem találja a helyét Peti nélkül. Kíra problémája, hogy nem tetszik neki Levente. Ha sikerül bent maradnia a játékban Levente mellett, akkor is lecseréli amint lehet.
Niki szerint Noéminak olyan srácra van szüksége, aki egy kicsit oltja, mert a bujós pasik nem jönnek be neki. Levente úgy döntött, hogy Alexa lesz az akinél próbálkozni fog, Kírát túl nagy “játékosnak” tartja. Levente akit választ azzal alkothat egy párt, a másik lány viszont védettséget kap! Kíra Alexát küldené legszívesebben haza, mert nagyképűnek tartja.
Niki a reggelinél bevállalta műtéteit. A száját hatszor műtötte, orrát kétszer és a mellét műtette meg. A többiek még fenék implantátumra is gyanakodtak.
Levente úgy döntött, hogy Alexának adja a védettséget mindenki legnagyobb megelégedésére. Kíra összeköltözhet Leventével.
A többiek szerint Alexa nem fogja robbantani az erős párosokat. Noémi azonban tartott tőle, hogy Alexa kikezdi Píttel való párosát. Noémi azt szeretné, ha Alexa Levente mögé állna be és Kírát ejtenék ki. Pandora szelencéje újra kinyílt az Éden Hotelben
Mindenki öt kérdést tehetett fel az Éden Hotel valamely lakójának név nélkül.Alexa bevallotta, hogy a párválasztó ceremónián nem fog szembe menni a társasággal. Levente mindenképp Kírát választotta volna taktikai szempontból a többi lány közül is párjának. Kíra sem akar a többiek ellen tenni a párválasztón.
Niki elárulta, hogy Ő is veszélyben érzi magát. Krisztián viszont elmondta, hogy Niki az akivel végig akarja vinni a játékot. Máté szerint Edinával jó a kapcsolata, de ez a szerelem dolog egy kicsit fel van fújva. Noémi jól látja, hogy Máténál nem jönnek olyan gyorsan az érzések, mint Edinánál.
Alexa úgy tűnik, hogy Kírát szeretné kitenni és a Levente mögé fog állni. Ha ezt megtiltják neki, akkor Pít mögé áll. Igazi párjaként egyébként is Pítet tudja elképzelni maga mellé.
Máté és Edina kapcsolata az Éden Hotelben
Az Éden Hotel lakóit nagyon izgatja Máté és Edina kapcsolata, hiszen az egyetlen őszintének tűnő szerelmi szál a hotelben. A névtelen kérdéseknél is érdeklődtek a többiek, hogy mennyire komoly a kapcsolatuk. Akkor Máté kitérő választ adott. Amikor viszont együtt vannak láthatóan jól érzik magukat egymással. Mindketten azt állítják, hogy ez még nem szerelem, de akár az is lehet belőle. Az látszik, hogy Edina jobban akarja ezt a kapcsolatot és erősebbek az érzései Máté iránt.
Krisztián este újra próbálkozott Nikinél, de megint lepattant a lányról. Anikó közben Leventéből próbált információkat kiszedni. Kíra Edinával próbálta megbeszélni félelmeit. Edina szerint Kíra kezdi feladni a játékot lélekben.
Máté, Tamás és Krisztián között kezd egy szövetség kialakulni. Szeretnék irányításuk alá vonni a játék lefolyását. Alexa is érzi, hogy a három sráccal kéne jóban lennie.
Alexa, Pít, Krisztián és Máté taktikai megbeszélésre jöttek össze, melyen arra jutottak, hogy Kírát kell kirakni a következő párválasztó ceremónián. Kíra az ajtó mögött kihallgatta megbeszélésüket!

Éden Hotel 2 - Peti megbánta, hogy lek...zta Noémit

Puerto Vallarta - Durva beszólás miatt kellett távoznia az Éden Hotel 2. egyik játékosának! Peti egy vitában ugyanis Noémi szlovák származását emlegette és leku...zta, ami miatt végül kizárták a ver­senyből. Noéminek van egy olyan oldala, amit nehéz elviselni. Persze nem ezzel szeretnék takarózni, de amikor azzal jött, hogy egy 19 éves hülye gyerek vagyok, akkor egy nagyon fájó pontomat érintette. Nagyon sajnálom, amiket ezután mondtam neki, nem szoktam ilyen vulgáris lenni, nem is értem, mi ütött belém. Próbáltam másnap bocsánatot kérni tőle, virágot is vittem neki, de ez a lényegen már nem sokat változtatott – árulta el Peti. A csatorna is a lány mellé állt, annak ellenére, hogy azóta már kibékültek, sőt többször buliztak együtt. Peti úgy viselkedett, ami összeegyeztethetetlen a játék, az alapvető emberi szabályok és az Éden Hotel 2 filozófiájával. A Viasat3 az ilyen kijelentéseket és magatartásokat elítéli – közölte a csatorna.

Éden Hotel 2 - Ahogy várható volt, kizárták Petit

Ahogy várható volt, kizárták az Éden Hotelből Petit. A 19 éves budapesti fiú botrányosan viselkedett Noémival, akitől a reggelinél virággal bocsánatot kért, de akkor már valószínűleg késő volt. Levelet kapott, amelyben arról értesítették, hogy azonnal el kell hagynia a hotelt, mehet haza.
A 19 éves Péter egy italozással feldobott buli közben Noémi nevű szlovákiai magyar játékostársát akarta megakadályozni abban, hogy bemenjen az egyik apartmanba, amikor heves szóváltás közben súlyosan megsértette a lányt. Péter a lány származására tett súlyos megjegyzést. A fiú később is gyalázatosan viselkedett, vállalhatatlan szöveggel rukkolt elő.
A Viasat3 Éden Hotel című valóságshowjának első évadában egy Szandra nevű lányt zártak ki egy pofon miatt.

Éden Hotel 2 - Horváth Éva: Csajokkal is az Édenben

Playa de Carmen - Igazi csajos nyaralással pihente ki az Éden Hotel2 forgatásának fáradalmait Horváth Éva (33). A Viasat3 realityshowjának műsorvezetője a szerkesztő lányokkal összefogva repült át Mexikó nyugati partvidékére, hogy Cancun mellett belekóstoljanak a maja kultúra még ma is eleven emlékeibe. Úgy gondoltuk, nem hagyhatjuk ott Mexikót anélkül, hogy ne látnánk legalább egy maja templomot, de végül szinte mindent sikerült megnéznünk - lelkesedett Éva. - A repülőtéren béreltünk két autót, és azzal jártuk be a környéket, elmentünk Playa de Carmenbe, Cobába, Tulumba, és még Chichén Itzába is sikerült bejutnunk. A legnagyobb élmény a Xel-Ha-ban töltött nap volt, ez egy öbölben elhelyezkedő kalandpark, ahol a folyón leúszva, szemüvegen át az egész alattad elúszó élővilágot megcsodálhatod. Amúgy is imádom a búvárkodást, így nagyon élveztem, de úgy elszaladt az idő, hogy a delfinekről végül lemaradtunk.
Éva utoljára 18 évesen volt ilyen csajos nyaraláson, így nagyon élvezte ezt a különleges alkalmat. Négyen laktunk egy szobában, az előző két hónapra csomagolt összes holminkkal, így el lehet képzelni a felfordulást, amit csináltunk. Néha úgy éreztük, hogy a Bermuda-háromszögben járunk - tréfálkozott a műsorvezető. - El is tűnt egy csomó holmink!

Éden Hotel 2 - Éden Tamás kiejtette barátját Gábort a párválasztó ceremónián

A második Éden Hotel párválasztó ceremónián Tamás meglepetést okozott, barátját Gábort ejtette ki az Éden Hotel 2-ből!
Éden Tamás óriási lehetőséget kapott az Éden Hotel műsorában. Védettséget kapott azzal, hogy Noémi felajánlotta Őt Pít-ért. Tamás királyválasztóvá vált az Éden Hotelben. Amelyik lány mögé Ő beáll, ott a már mögötte álló fiúnak mennie kellett.
Tamás így eldönthette, hogy kit akar kiejteni a játékból. Gábor érezte, hogy hibát követtek el, amikor Tamás kezébe ekkora hatalmat adtak. Tamás jelezte is neki, hogy Ő maga is benne van a lehetséges jelöltek között, akik közül kiejt majd valakit.
Nem véletlen, hogy minden fiú Tamás kegyeit kereste. Tamás Krisztiánnal és Gáborral még szövetségre is lépett, hogy nem ejtik ki egymást. Mindezek után Tamásnak döntenie kellett, hogy az eszére vagy a becsületére hallgat.
Végül úgy döntött, hogy az esze alapján Gábort ejti ki. Azt akinek megígérte, hogy nem fordul ellene. Gábor az utolsó szó jogán meg is jegyezte, hogy nem lenne barátja Tamásnak a kinti életben, mert gond nélkül bárkit hátba szúr, ha az érdeke úgy kívánja.
Tamás később azzal mentegetőzött, hogy Gábor, Krisztián és Péter között kellett döntenie és egyik sem lett volna jó döntés. Tamás persze teljesen tisztában volt azzal, hogy Gábor egy nagyon erős játékos és a többiek ráadásul hallgatnak is a “papára”, így ki kellett ejtenie! Csak kihasználta az adódó lehetőséget!
Érdekes volt Anikó hozzáállása, aki persze megsiratta Gábort, de azonnal alkalmazkodott az új körülményekhez és igyekezett újraépíteni meggyengült pozícióját, de most már Tamással.

Éden Hotel 2 Viasat3 - Éden Máté és Edina kapcsolata megromlott

Az Éden Hotel első és második szériájában sem láttunk olyan őszinte kapcsolatot, mint Máté és Edina kibontakozó szerelme. Tegnap megtörtént az első veszekedés és Máté csúnyán elutasította Edinát az Éden Hotel 2-ben.
Edina az Éden Hotel 2 kezdetekor Krisztián mellé került párnak, de nem találták meg a közös hangot. Krisztián ugráltatta Edinát és folyamatosan megmondta neki, hogy mit és hogyan csináljon. A végén Edina már kifejezetten gyűlölte a fiút és a kaktusz ceremónián saját párját küldte volna haza.
Még Krisztiánnal volt együtt, de már alakult kapcsolata Mátéval. Mindketten nagyon szimpatikusnak találták egymást és az első párválasztó ceremónián már biztos volt, hogy Edina lecseréli Krisztiánt Mátéra.
Úgy tűnt, hogy kapcsolatuk akkor is jól működik, ha közel vannak egymáshoz és egy ágyban is alszanak. Egyre jobban izzott körülöttük a levegő és már mindketten azt nyilatkozták, hogy akár közelebbi kapcsolat is kialakulhat közöttük.
Tegnap este Máté alaposan felöntött a garatra és Noémi a beszélgető társa sem volt már szomjas. Noémi elmesélte, hogy volt egy 41 éves szlovák férfi az életében. Máté erről a kapcsolatról alkotott véleményt, mellyel megsértette Noémit. Edina az egyetlen józanként próbálta csillapítani a kedélyeket.
Miután visszavonultak a hálóba Edina próbált beszélni Mátéval, hogy ne igyon ennyit. Kiderült, hogy Edina családjában voltak már alkohol problémák, ezért Edina nehezen viseli a másikat ilyen állapotában. A beszélgetés alatt Edina Mátét véletlenül Ádámnak szólította, melyen Máté nagyon felszívta magát.
Megkérte Edinát, hogy fejezzék be éppen csak bimbózó kapcsolatukat és ne is álljon mögé a párválasztó ceremónián. Vajon józanúl képesek lesznek-e helyrehozni a félresiklott kapcsolatot?

Éden Hotel 2 - Viasat3 valóságshow-jában az újonc öt nővel mehetett randizni

A Viasat3 valóságshow-jában az újonc öt nővel mehetett randizni, a nyaralóban a férfiak pedig különös ajánlatot kaptak a csábítónak beküldött Píttől. Az adásban volt jó adag taktika, sértődés, pár alligátor - és a végén romantikus csókokat is láthattak a nézők. Az Éden Hotel 2 március 13-i adásában az előző este igen durván, filmszakadásig berúgó jövevény, a csábítónak beküldött férfiú, bizonyos Pít kapott lehetőséget arra, hogy a keserves másnapot egy közeli krokodilfarm meglátogatásával feldobja. Hogy ne magában menjen, és ismerkedhessen, a már párban lévő lányok elkísérték. Kíra még sírva is fakadt, mert nem vélte biztonságosnak a csónakázást a lomha, jóllakott alligátorok közt, vagy csak abban nem bízott, hogy az értékesítési vezető egyetlen evezőcsapással le tud ütni egy krokodilt. Ezzel párhuzamban az Éden Hotelben maradt öt ifjonc ajánlatot kapott levélben: aki lemond hölgytársáról, az védettséget kap csütörtökre, a párválasztóra. Ha senki nem lesz ennyire előzékeny, udvarias, akkor az időközben kijózanodó, feltűnő némaságba burkolózó menedzser kapja a biztos bennmaradást. A lányok visszatérése után Kíra és Noémi omlott össze temporálisan, mert az ő párjuk döntött úgy, hogy átadja fekhelyét, szobáját a hanghordozásban és fizimiskában az első Éden Hotel-ből megismert Kristófra emlékezető Pítnek. Utóbbi a vörös hajú lány mellett döntött, így Tamás mehetett a szingliszobába: ő ugyan nem eshet ki, de nem is választhatja korábbi párját. Meglehetősen gyorsan konspirálni kezdtek a hálószobákban és a medence mellett a szereplők, többen jelezték, hogy elégedetlenek a Niki-Krisztián páros erősödése láttán. Mások vélt ereje nem izgatta különösebben Mátét és Edinát, ők inkább hosszan csókolóztak, a romantikusabb női nézők nagy örömére.

Éden Hotel 2 - Éden2 Nikinek több aktsorozata is volt











Bognár Nikolettet, az Éden Hotel 2 aktuális évadának szereplőjét többször is fotózták meztelenül, de nem titkolja, és nem is szégyelli. Sőt, ha módja lenne rá, vetkőzne is még egy utolsót.
Jó szándékú olvasóink hívták fel figyelmünket az Éden Hotel 2 játékosának aktfotóira. Bognár Nikolett láthatóan profi fotósnak pózolt bugyiban-fűzőben, majd egy szál magassarkúban.

Kattintson a képre, ha érdekli az ilyesmi, ott megnézheti nagyban is, mindet.

Éden Hotel 2 - Kíra lett a legnépszerűbb lány a fiúk körében

Kezdetben senkinek nem kellett, mára azonban fordult a kocka.
Az Éden Hotel 2-nek egy hét alatt sikerült bebizonyítania, hogy nem minden az, aminek első pillanatra látszik. A Mexikóban forgatott valóságshow debütáló adásában öt fiúnak kellett bemutatkozás alapján kiválasztania, melyik lányt tartják a legrokonszenvesebbnek, és kivel szeretnék átlépni az Éden Hotel 2  kapuját.
Négy lány azonnal elkelt, azonban egyikük, Kíra úgy tűnt, pár nélkül marad. Végül mégis sikerült bejutnia a hotelbe, azonban már korán kínos pillanatokat kellett átélnie, ugyanis nem szívesen látták a többiek. A kocka azonban hamar fordult, mivel pár nap elteltével Kíra lett a legnépszerűbb lány a fiúk körében, akivel szívesen kerülnének nagyon közeli kapcsolatba
Simán meg lehetne "répázni" Kírát. Olyanokat csinál... kinyújtott lábbal lehajol a bőröndjéhez és bepucsít. Valljuk be, hogy nem az igazi a csaj, de azért be lehetne vállalni egy karikára. Meg érted, a sötétben ki látja? - filozofálgatott a lány aktuális játékos partnere, Peti, akinek a véleményében még legalább két fiú osztozott.

Éden Hotel 2 - Éden Niki és Krisztián az új pár

Az Éden Hotel 2-ben minden megtörténhet, hirdeti a valóságshow. Ádám kiesésével Niki – a volt párja – összebútorozott Krisztiánnal és mindketten úgy érzik erős párost alkothatnak, akár az Éden Hotel 2 végéig is!
Ádám kiesése meglepett mindenkit, de leginkább Nikit hozta kellemetlen helyzetbe, hiszen egy nap alatt új párt kellett találnia. Nem kellett sokáig gondolkoznia, hogy ki mögé kéne állni a a párválasztó ceremónián, hiszen Krisztián – Ádám legjobb barátja – úgy érezte elárulta Őt Edina.
Nikivel bosszút forraltak és azt szerették volna elérni, hogy Krisztián mögé álljon Niki és Edina is, aki vérgőzös szájjal majd Nikit választja. Nem jött be tervük, mert közben Edina beleesett Mátéba, sikeresen felépítette hátországát. Máté természetesen Edinát választotta Adrienn ellenében, így Niki és Edina is bent maradt a játékban.
Niki meg van róla győződve, hogy sikeresen tudja manipulálni az embereket, elég erős karakter hozzá. Krisztián az alfahím szerepet osztotta magára, aki a hátán viszi mindig a bulit és Ő van a a középpontban. Vajon mi sül ki ennek a két egoista, törtető, magabiztos ember kapcsolatából?! Abból a szempontból összeillenek, hogy senki más nem bízik bennük, bár Kírának úgy tűnik bejön Krisztián, mint férfi.

Éden Hotel 2 - Éden Adrienn: ez egy nagyon aljas játék

Minden volt a fogadtatása, csak szívélyes nem az Éden Hotel 2 új játékosának, Adrinak. A fekete csábító szerint rászálltak a többiek, és kötekedtek vele. Igaz, ő sem kerülte a konfliktusokat. Meglepően intenzív ellenállásba ütközött az Éden Hotel 2 új női lakója, Adri, amikor beköltözött a mexikói luxusrezidenciára. A huszonkét éves, szexi intézményi kommunikátor azt állítja, kifejezetten hálátlan szerep utólag belépni az összeszokott párok közé, még akkor is, ha azok még csak egy napja ismerik egymást.
Szorosan összezártak a fiúk és a lányok, mindenki körömszakadtáig ragaszkodott a másikhoz, így pedig eszméletlenül nehéz szétválasztani bármelyik párt. Ráadásul már az elején egyértelmű volt, hogy ki akarnak szorítani a társaságból, sőt szabályosan kötekedtek velem, például leöntöttek vízzel, és hangosan butának neveztek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy ez rosszul esett, és meglehetősen hevesen reagáltam rá – magyarázta indulatosan a fekete csábító, aki lelkileg roppant megterhelőnek érezte a Viasat3 Éden Hotel 2 valóságshow- ját. Ez egy rendkívül aljas játék. Olyan emberekkel kell jópofizni, játszani nekik a kedveset, akik ellenszenvesek, és éppen azokat kell hátba szúrni, átverni, akiket kedvelsz, és ez nekem nem igazán megy, mert a természetem szerint, ami a szívemen, az a számon. Talán túlságosan őszinte vagyok ehhez a játékhoz – vélekedett Adrienn, aki utólag belátta, hogy nem igazán okosan reagált a barátságtalan fogadtatásra.
Ha utólag másképp csinálhatnám a dolgokat, akkor egészen biztosan nem innék annyi alkoholt az első este, ahogy azt tettem. Ilyenkor még őszintébb és érzelmesebb vagyok, ami nem helyénvaló és célravezető az Éden Hotelben – árulta el az Éden Hotel 2 Viasat3 valóságshow- hőse, hozzátéve: amikor felajánlotta Peti nevű játékostársának, hogy együtt aludna vele, akkor azt kizárólag szeretetéhségből tette, meg sem fordult a fejében, hogy szexre is sor kerüljön.
Engem úgy neveltek a szüleim, hogy a testi kapcsolat csakis arra a két emberre tartozik, aki csinálja, nem pedig a kamerákra, a tévé előtt ülő nézőkre, és én mindig ehhez tartom magam – mondta el Adrienn.

Erősen nyitottak az Éden Hotel 2 bikinis női

A Viasat3 valóságshow-jának második évadja 8,6 százalékos közönségaránnyal rajtolt a 18-49-e célcsoportban, ez három százalékponttal több, mint a csatorna átlaga.

Az Éden Hotel 2-dik évadja 8,6 százalékos közönségaránnyal indult az AGB Nielsen mérése szerint a kereskedelmileg fontos 18-49-e célcsoportban (a csatorna múlt heti átlaga a célcsoportban 5,8 százalék volt). Hasonlóan jó nézettséggel ment a reality előtt a Két pasi - meg egy kicsi két epizódja is, a hétfőn debütáló Kettős ügynök című sorozat pedig 5,5 százalékkal rajtolt. Ugyancsak jó nézettséggel ment kísérőműsor, az Éden Extra a Viasat6-on: ezen narráció nincs, csak olyan jelenetek, amelyek kiegészítik az alap összefoglalóban látottakat, persze a megfelelő mennyiségű meztelenkedés mellett. Az Éden Hotel 2 első adásában azt láthatták a tévézők, amint az első öt fiú és öt lány beköltözik a mexikói nyaralóba, a Csendes-óceán mellé épített, úszómedencés házba, majd két hódító követi őket: nekik az a feladatuk, hogy a hamar kialakult párosakat robbantsák a csütörtöki párválasztó ceremóniára. A valóságshow-t két hónapig forgatták a mexikói Manzanillóhoz közel.

Párválasztóval és csalódott szőkével indul az Éden Hotel 2

Március 5-én rajtol a Viasat3-on az Éden Hotel 2 évadja, új szereplőkkel, új helyszínen. Az első adásban a párválasztás nem ment zökkenőmentesen, egy magabiztosnak tűnő lány például elsőre nem is kellett senkinek. Rajtol az Éden Hotel második szezonja a Viasat3-on: az új helyszínt hamar megszokja a néző, mivel még a kolumbiai nyaralónál is szebb a mexikói lokáció, a szereplők megismeréséhez azonban idő kell, rámegy egy-két adás, hogy a nevekhez arcot is társítson a tévéző. Az első sorozatban látott Kristóf, Ádám és Aliz után új játékosok próbálnak keresztbe tenni a másiknak, és keddre vagy szerdára kiderül, hogy karakterre akad pár, aki hasonlít korábbi szereplőre.
A reality elején párt kell választaniuk: egy éve Dani maradt hoppon, most egy szőke lány él át kellemetlen perceket - hiszen nem épp szívderítő, ha egy párkapcsolatokra, rokonszenvre építő műsorfolyam legelején kiderül valakiről, hogy senkinek nem szimpatikus. Mivel az első széria nagy nézettségi sikert hozott a Viasat3-nak, nem volt kérdés, hogy új évadot készített a Mastiff Hungaryvel. Az időzítés jónak tűnik, az ÖsszeEsküvők még karácsony előtt kimúlt, a Való Világ 5 egy hete véget ért, jelenleg nincs napi valóságshow a nagyobb hazai tévéken. Az Éden Hotel 2 hétfőtől csütörtökig, heti négy adással lesz a Viasat3-on, amely után indul a kísérőműsor a Viasat6-on, több meztelenkedéssel, nem látott jelenetekkel.

Huszonötmilliós fődíjért küzdenek az Éden Hotel 2 játékosai

Huszonötmilliós fődíjért küzdenek az Éden Hotel 2 játékosai, akik inkább szereplésvágyók és esztétikusak, mint zseniálisak. Továbbra is Horváth Éva terelgeti őket gondos tanárnéniként, az új fordulóban Mexikóban történhet meg bármi. Január második hete óta forgatják Mexikóban az Éden Hotel második évadát  – a műsort nyolc héten keresztül veszik fel, március 5-én kerül adásba. Reménykedésre az mindenképpen okot ad, hogy az új eresztés is tíz, érdekesnek tűnő játékossal indul, köztük például a magát Voksán Virággá műttető Bognár Nikolettával, akit mi is kiszúrtunk magunknak a castingon. Már akkor az új Szandra akart lenni. Korábban amúgy nemcsak a Playboyban, hanem a Miss Plastic versenyen is szerepelt.
A mezőny másik izgalmasnak ígérkező alakja Cap Noémi, aki magyarul jól beszélő szlovákként küzd a 25 milliós fődíjért. "Az unokatestvérem figyelmeztetett rá, előtte nem is hallottam a műsorról. A poén az, hogy amikor már kezdtem sejteni, hogy bekerülök, elkezdődött a kaszting Szlovákiában is"  – fejtette ki a Velvetnek. Állítja, nem azért jelentkezett a műsorba, hogy ismerősei ne lássák szereplését.
"Vállalom a következményeket, nem lejáratni jöttem magam, és nem is érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Itt más, a magyar Való Világ is jobban tetszett, mint a szlovák, az túl olcsó volt." Ha nyer, lakást vesz Pozsonyban, Magyarországon legfeljebb sopizni fog. "Az egzisztenciám Szlovákiában megvan, meg hát a nyelv is nehezen megy. Remélem nem lesz negatív dolog, hogy nem vagyok magyar."
A fiúk közül Máté rögtön érdekesnek tűnik, mert kapásból tíz évvel néz ki fiatalabbnak a koránál, és simán beismerte: szexelt már templomkertben és játszótéren is. Péter a Velvetnek elmondta, az a taktikája, hogy nem taktikázik. Dolgozott már az éjszakában, vagyis pultozott, a pornózást, erotikus fotózást nem vállalná be, de a játékosként megszerezhető hírnevet akár reklámozásra is felhasználná. Részlet a vele folytatott beszélgetésből:
– És mi lesz veled, ha nem nyersz?
– Éppen a minap filozofáltam erről. Hát nem tudom.
Gacs Edina is izgalmas gondolatokkal száll játékba. "Itt taktikázni kell,
az a jó taktika, ha mindenki kedvel. Ehhez olyan természet kell, akinek ez megy. De mindenkitől tartok, mert ide mindenki nyerni jött" – fejtette ki a Velvetnek. Ha győzne, vállalkozást indítana. "Szeretnék cukrászdát nyitni bent a városban. Nem vagyok cukrász, de még fiatal vagyok, szóval lehetek az is. Még nem dolgoztam cukrászdában, de ha van egy saját cukrászdád, az más, mintha dolgozol egy cukrászdának."
Éden2 Péter szerint "a jó szexhez szükséges egy jó alapanyag, de azt is tudni kell jól megfűszerezni, megsózni, megízesíteni, hogy a szám ízének megfelelő legyen", Gábor pedig úgy véli, "a szex száraz dolog, úgyhogy akárkivel művelheti, aki ennek híve". Ennyit róluk: az előző évad csöcsmarkolászással indult, erkélyrőlhányással folytatódott, és fingerlizéssel csúcsosodott ki, a versenyzők közt pedig idén sincs Nobel-jelölt, szóval számítunk fejleménykre. Az összesen több mint harminc játékost most is  Horváth Éva fogja tanárnősen terelgetni. Addig pedig itt a főcímdal, ha valaki nem bírná ki addig is éó-éózás nélkül.