ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Hotel: Kriszta megszabadult a ruháitól

Szégyenlős volt, de elégedett az eredménnyel.
Nehezen mondott igent, de a sorozat fotósa végül megtörte az ellenállását és Éden Kriszta elvállalta az erotikus fotózást az egyik ismert férfimagazin felkérésére. Végül nem bánta meg.
Nagyon nehezen állt meztelenül kamera elé, de a nézők szavazatai elől nem lehetett menekülni, Barna Kriszta mosolygott vissza az egyik férfimagazin lapjairól júniusban. A lány bevallotta: csak Nánási Pál fotósnak köszönheti, hogy sikerült túljutni a kezdeti görcsösségen és végül a képek olyanok lettek, amilyenek.
Ráadásul mint kiderült, a fotók még a műsor előtt készültek: minden versenyzőt fényképezőgép elé állítottak, vagyis Éden Krisztának az alapvető szemérmességén túl azzal is meg kellett küzdenie, hogy megszokja a kamera jelenlétét. Ez azonban a CKM-ben látható fotók alapján végül egész jól sikerült.
A lány a műsorban is visszafogottan viselkedett, a STOP-nak azt is elmondta, hogy csak Kolumbiában szembesültek vele, mit is jelent valójában, hogy a kamerák tényleg minden percben követték a játékosokat.
Emiatt persze végig azon volt, hogy vagy sikerüljön elkerülni az objektívek figyelő "tekintetét", vagy ha ez nem sikerült, akkor legalább minél kevesebbet mutasson magából. Példaként említette azt az esetet, amikor a zuhanyzáshoz muszáj volt levetkőznie, de akkor tudatosan hátat fordított a kamerának, "így nem premier plánban nézte az ország, hogyan tusolok" - fogalmazott.
Az előzetesen elkészült fotók közül viszont nem ők és nem is a magazin szerkesztői, hanem a nézők döntötték el egy internetes szavazáson, hogy kiről szeretnének teljes sorozatot látni. "Nem ragaszkodtam hozzá, hogy én szerepeljek, de nagyon elégedett voltam a megjelent anyaggal" - ismerte be Kriszta az internetes bulvárlapnak.