ÉDEN HOTEL

Nézd az Éden Hotel adásait hétfőtől csütörtökig 21:15-kor!

ÉDEN HOTEL: HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK 21.15

ÉDEN KOKTÉL: KEDD-PÉNTEK 18.15

ÉDEN 18+: PÉNTEK 22.15

ÉDEN HOTEL - ÖSSZEFOGLALÓ: HÉTFŐ 18.15;

Éden Linda új melleket vesz a nyereményéből
A Viasat 3 játékosa az új melleken kívül kocsit és és ruhákat akar, valamint azt tervezi, a járulékok levonása után megmaradó közel ötmillióból anyukájának és testvéreinek is ad.
Éden Hotel Viasat3  Linda
Varga Linda Edit még nem tudja, pontosan mennyit is kaszált azzal, hogy utolsó előttiként esett ki az Éden hotel című realityből, de azt már kristálytisztán látja, hogy lesz hova rakni a pénzt. A bajai lány eleinte még tudott örülni Kristóf és Aliz győzelmének, egészen addig a pontig, amíg Kristóf le nem ejtette a gömböt, ami egyben azt is jelentette, hogy Aliznak üres kézzel kellett hazamennie.

Aliz csak eszköz volt

Éden Linda természetesen sajnálta a vesztes lányt, de mostanra letisztultak benne a dolgok, és néha már képes megérteni Kristóf tettét. „Meglepődtem, de Kristófnak Aliz csak egy eszköz volt. Aliz talán azt hitte, hogy végig is viszik, naiv és jóhiszemű volt, most megtanulta, hogy nem minden az, aminek látszik. Ismertem ilyen embereket, nagyjából kiismerhetőek. Bár nem vagyok jó emberismerő, azért az alapvető dolgokat könnyű észrevenni. Ami minket illet, egészen a tévében látott fináléig el se hittem, hogy mi nyertük meg Aliz pénzét” – mondta a Velvetnek. „Nagyjából eldőlt a közel ötmillió forint [Éden Linda több mint hatmilliót nyert, de a nyeremény adó- és járulékköteles - a szerk] sorsa: anyukámnak szeretnék segíteni és a két testvéremnek, meg egy új autóra és plasztikai sebészre  fogom költeni. A mellplasztika régi vágyam, meg a számon is szeretnék változtatni.”
Éden Linda nem aggódik az általa csak májfoltnak nevezett pigmentek miatt, inkább feltöltetné ajkait, mert a bajusznak látszó foltot a szája fölött egyéb úton is el lehet távolítani. Hangjából ítélve még mindig dühös, amiért lebajuszosozták, szerinte a foltok a naptól jönnek elő, és az is tünteti el őket, vagy a kozmetikus. „Nem tehetek arról, hogy valaki tudatlan” – csattant fel a téma hallatán. „Ez nem bajusz, hanem májfolt, savas eljárással lesz eltüntetve, azt is megcsináltatom, nem egy nagy összeg.”
Éden Robi műsorbeli párja már biztos benne, hogy nem megy vissza a kártyaasztal mögé osztónak, de teljesen kialakult képe még nincs a jövőről. „Nem hiányzik az éjszakai élet, bízok a szerencsémben, amit nem a műsortól várok. Most, hogy felköltöztem Budapestre úgy vélem, több lehetőségem van, jobban tudom a kapcsolataimat építgetni. Jelenleg párkapcsolatban élek, de még nagyon friss ez a szerelem, így elsőnek ezt kell felépítenem.”

Kapcsolatfüggő

Az Éden hotel utolsó kiesője és szerelme még csak most kezdett randizgatni, saját bevallása szerint azonban kapcsolatfüggő, csak egyszer nem volt pasija fél évig, de akkor is csak azért, mert nagyon sokat dolgozott. Bár nem tartja elsődleges céljának, nem áll távol tőle a gyerekvállalás se, igaz, megvárná vele a harmincadik születésnapját. „Ha úgy alakulna, szeretnék a köztudatban maradni, legalább addig, amíg a második Éden hotel be nem indul. Utána is nagyon szívesen tévéznék vagy rádióznék, de inkább a háttérmunkára vágyom. Nem lennék jó műsorvezető, mert minden érzelem azonnal meglátszik rajtam.”
„Kristóf mögött háttérbe szorultunk ugyan, de valamennyire azért tudják, ki vagyok, felismernek, szerintem tudom kezelni a helyzetet. Remélem, megtalálom a számításaimat” – vélekedett a lány, aki a műsorban azért cserélte le partnerét Robira, mert szerinte tartozott neki ennyivel, meg mert félt, hogy Dani esetleg lecserélni Nikire. „Robi is feláldozta volna magát, ezt megbeszéltük. Szerintem, ha mi jutunk el a döntőig, akkor mindketten végig tartottuk volna a gömböt. Szinte biztos vagyok benne, hogy végigvittük volna a 25 millióig úgy, hogy egyikünk sem ejti le. A mi kapcsolatunk igazi volt, nem párkapcsolat, de kötődtünk egymáshoz. Most is jóban vagyunk, heti rendszerességgel beszélünk. Egyedül biztos, hogy nem nyerhettem volna, nem tudtam volna úgy forgatni a lapokat.”